Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetemen rektora beszél az ötezredik veseátültetést bejelentő sajtótájékoztatón a Semmelweis Egyetem Semmelweis Szalonjában 2020. február 24-én. A műtétet egy 52 éves férfin hajtották végre február 9-én, a páciens a műtét után tizenkét nappal hazamehetett.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Merkely Béla: 3-4 hét alatt berobbanhatnak itthon a számok

Körülbelül százezer beteg lehet Magyarországon. Heteken belül berobbanhatnak a számok, de lassíthatjuk a folyamatot, ha figyelünk az idősekre - mondta a Semmelweis Egyetem rektora, aki a maszkra, a kézmosásra és az udvarias távolságtartásra figyelmeztetett.

Merkely Béla az atv Heti Napló című műsorában egyebek között arról beszélt, hogy a koronavírus önmagában a határok bezárásával nem állítható meg. Ő maga ezt már korábban megtette volna, de a magyarok ezt láthatóan nem akarták. Horvátországtól tartottak, ez a félelem pedig be is igazolódott. Míg tavasszal nem volt cirkuláló a vírus, a behurcolást követően a fertőzés cirkulációja már tízszerese a tavaszi helyzetnek. Mint mondta, most főként 20-30 évesek kapják meg a vírust.

A Semmelweis Egyetem rektora arról is beszélt, hogy nagyjából hússzorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám, vagyis körülbelül százezer beteg lehet Magyarországon. Szerinte a következő 3-4 hétben robbanhatnak be a számok, a folyamatot azonban felelős magatartással, maszkhasználattal, kézmosással, távolságtartással lassítani lehetne.

Mint mondta, ő maga kötelezővé tenné a maszk használatát, mert minél többen használják, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül visszaszorítani a reprodukciós rátát.

Hétfőn 18 órtól Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×