Infostart.hu
eur:
361.18
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Koronavírustesztet végeznek az autósokon Bostonban 2020. március 28-án. Az Egyesült Államokban 113 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma, a járványban eddig 1902-en vesztették életüket.
Nyitókép: MTI/AP/Michael Dwyer

Áthajtásos vírusteszthely áll fel a budai Vahot utcában

A működtetést a XI. kerületi önkormányzat állja, a helyiek pedig a mindenki számára érvényes 32 ezer forintos díjból is jelentős kedvezményt kapnak - ígéri a polgármester.

Elkezdődött a koronavírus-fertőzés szűrésére alkalmas, áthajtásos, érintésmentes tesztállomás helyszínének kialakítása Újbudán, a Bikás parknál, a Vahot utcai parkolóban, ahol az autóban ülve, kényelmesen és biztonságosan elvégeztethető a PCR-teszt - közölte László Imre XI. kerületi polgármester.

"Tekintettel arra, hogy a járvány megelőzésének kulcsa a tesztvizsgálat, ezért eddig is komoly hangsúlyt fektettünk erre, és több mint 1800 tesztet végeztünk el, önkormányzati költségen. Hogy egy áthajtásos tesztvizsgálati állomás létesüljön a kerületben, az a korábbi intézkedés folytatása" - ecsetelte László Imre.

Az intézkedés oka volt az is, hogy a sárga és piros színnel jelölt országokból hazatérőknek a karanténmentességhez szükségük van vizsgálatra, itt pedig már jelentkeznek a gondok a kerületvezető szerint. Elsősorban nem is az, hogy hol végeztessenek az emberek tesztet, hanem hogy mielőbb, az emberek ugyanis a karanténfázisban kimerítették a szabadságkeretük nagy részét.

A labor akkreditált, hivatalos eredményt ad 24 órán belül.

A kerület lakossága a 32 ezer forintos tesztenkénti költségből is jelentős engedményt kap.

A tesztelés nem befolyásolja a közeli piac működését.

A kerületben az országoshoz hasonlóan operatív törzs működik, és készül is rá, hogy ha augusztus 20. után intézkedni kell, akkor ne legyen ebben késlekedés.

Ismert, áprilisban, a járvány első hullámában már voltak "autós teszthelyek", a Portfolio pedig korábban írt egy ilyen irányú, cégek és a kormányzat számára is szabadon felhasználható magyar fejlesztésről is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×