Infostart.hu
eur:
390.97
usd:
331.65
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Pixabay

Százan jutnak nagy lehetőséghez

A Digitális Jólét Program (DJP) üdvözli az Innovációs és Technológiai Minisztérium napokban bejelentett Kooperatív Doktori Programját, és arra biztatja a digitális ágazat szereplőit, hogy csatlakozzanak hozzá.

A kezdeményezés igazi mérföldkő: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kezelt ösztöndíj-rendszer ugyanis kimondottan a piacorientált kutatói utánpótlást támogatja – olvasható a Digitális Jólét Program közleményében.

A programot ősszel, pilot jelleggel, száz fővel indítják el, amelynek révén a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat ösztönzik. A 2020-21-es tanévben kezdődő doktori képzés iránt érdeklődők kutatási témáikkal szeptember 15-ig jelentkezhetnek az ösztöndíjra. A vállalatoknál dolgozó mesterfokkal rendelkező MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területen tevékenykedő szakemberek és mérnökök számára is vonzó, 12-48 hónapon keresztül, havi összességében akár bruttó 400 ezer forintot is elérő ösztöndíjprogram részeként támogatást kapnak a doktori iskolák, a témavezetők, valamint a bevont iparági partnerek szakértői is.

A program a felsőoktatásban emeli a doktori képzések színvonalát, növeli a képzési kapacitás-kihasználtságát és a tudományos kutatási eredmények jobb piaci, ipari hasznosulását is, mind társadalmi, mind pedig gazdasági értelemben.

A kooperatív doktori képzés hangsúlyosan a valódi piaci igényekhez igazodó, gyakorlatorientált kutatási témák elindítását ösztönzi.

A doktoranduszok kutatásaik eredményeit a képzés során olyan témákban fejthetik ki, amelyek jól felhasználhatóak az adott piaci, ipari szereplők számára, ezáltal növelhetik munkáltató cégeik versenyképességi pozícióit.

Az egyetemi végzettséggel rendelkező munkavállalók doktori képzésre történő beiskolázása mellett a cégek szakértőt is kijelölhetnek doktoranduszaik mentoraként, akik témavezetőként segítik az előrehaladást. A doktoranduszok az ösztöndíjrendszerben olyan kutatási témákat elemezhetnek, amelyekkel sikeresebbé tehetik a hazai cégeket a nemzetközi megmérettetésben is – olvasható a közleményben.

A kezdeményezést a győri székhelyű Széchenyi István Egyetem a DJP által javasolt instruktori rendszerrel is segíti. A rendszer felvállalt célja a vállalati szférából érkező kvalifikált, jó képességű, szakmai eredményekkel és ambíciókkal rendelkező szakemberek eligazodásának segítése az akadémiai területen. Az instruktorok többek között ez okból, főként a képzéshez kapcsolódó ügyekben mentorálják majd a Kooperatív PhD programban részt vevő doktoranduszokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×