Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
320.04
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Pixabay

A terézvárosi polgármester az Airbnb-törvényről: erős kőbalta orvosi szike helyett

Az Airbnb-szállások korlátozásában egységes koncepcióra lenne szükség Budapesten a kerületek és a főváros között – véli Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere, aki szerint az Országgyűlés által elfogadott törvény még korrekcióra szorulna.

Az Országgyűlés kedden fogadta el az "Airbnb-törvényt", vagyis a rövidtávú lakáskiadást szabályozó módosító javaslatot. Lehetővé tették, hogy az önkormányzatok időben korlátozhassák a magánszálláshelyek kiadását: a települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kapott arra, hogy augusztus 1-jétől megállapítsa, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben. A képviselők 149 igen szavazattal, 1 nem ellenében és tartózkodás nélkül hagyták jóvá a kormány ezt célzó módosító javaslatát, de az önkormányzatoknál nem teljes az egyetértés.

Soproni Tamás VI. kerületi polgármester szerint egységesen kellene fellépnie az ügyben legalább az V., VI. és VII. kerületeknek, azonban a VIII., IX., illetve az I. kerület is ebbe a kategóriába sorolandó, ahol számos Airbnb található. Megjegyezte, az elfogadott rendelet csupán egyetlen eszközt ad az önkormányzatok kezébe, ami szerinte azzal egyenértékű, mintha „egy kőbaltát adtak volna, miközben orvosi szikére lenne szükség”.

Úgy véli ugyanis, hogy

nem lehet egy kalap alá venni azokat, akik egy lakást adnak ki, ezáltal a legkevesebb terhet jelentik a környék lakóinak, illetve azokat, akik úgymond hosteleket működtetnek,

gyakran 8-10 fős bulis társaságokat befogadva. De a törvény azt sem teszi lehetővé a kerületek számára, hogy a jó Airbnb-üzemeltetőket jutalmazzák, hogy adott esetben hosszabb távon adhassák ki a lakásukat – tette hozzá Soproni Tamás. Korrekcióra szorul a törvény, ismételte meg, hozzátéve: bízik abban, hogy a kormány képviselői nyitottak lesznek ez ügyben a tárgyalásokra.

A politikus szerint hasonló módon az Airbnbvel is egyeztetnének, konstruktívabb hozzáállást remélve részükről, hiszen a szálláshelyek esetében fontosnak tartaná a "kifehérítést", ily módon például

minimálisan elvárható lenne a részükről, hogy kizárólag engedéllyel rendelkező lakások, szálláshelyek szerepelhessenek az Airbnb, de akár a Booking.com oldalán,

ez azonban jelenleg nincs így – jegyezte meg Soproni Tamás. Nem egészen érti egyébként, hogy az illegális szálláshelyek kiszűrése miért jelent problémát az Arbnbnek. Ennek érdekében fontosnak tartaná, hogy havi kimutatást kapjanak arról, mely szálláshelyeket mely napokon, illetve hány napon keresztül vették igénybe.

Ugyancsak jelentős morális és elvi célnak nevezte a terézvárosi polgármester, hogy

eközben az albérletpiacon normálisabb árakat tudjanak kiharcolni,

hiszen nem hagyható figyelmen kívül, hogy olyan magasra szöktek föl még a koronavírus-járvány előtt az albérletárak, amit egy vidékről Budapestre érkező egyetemista szülei nem biztos, hogy ki tudnak gazdálkodni, ez pedig további társadalmi egyenlőtlenségekhez vezethet. Tehát a cél az lenne, hogy azok a magánszemélyek, akik egy-két lakással foglalkoznak, megtarthassák ezt a „foglakozásukat”, azokat a nagy cégeket pedig, amelyek külföldi befektetők által felvásárolt ingatlanokat adnak ki nagy számban, valamiféleképp visszaszorítsák az albérletpiacra – emelte ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×