Infostart.hu
eur:
375.04
usd:
317.37
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet felnőtt kardiológiai osztályának felújított intenzív terápiás részlege az átadás napján, 2019. július 4-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az orvosbravúroknak a járvány sem tudott megálljt parancsolni

A hétszázadik katéteres aorta-műbillentyű beültetést végezték el a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben Az eljárásról Andréka Péter főigazgató-főorvost kérdezte az InfoRádió.

Az első aorta-műbillentyű beültetésre a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, az országban elsőként, 2008 novemberében került sor – mondta az InfoRádiónak Andréka Péter főigazgató-főorvos, kiemelve:

igazi csapatmunkáról van szó,

hiszen a konkrét beavatkozást végzőkön túl számos szakember – szívsebészek és altatóorvosok, katéteres és képalkotó kardiológusok – döntésén múlik, hogy mely betegeknél szükséges inkább a katéteres műtét. A jelenlegi hatályos szakmai irányelvek szerint a sebészi, vagyis a mellkas megnyitásával járó aorta-billentyűcsere a választandó megoldás – magyarázta a szakember. Azonban van egy olyan betegcsoport, amelyen az utóbb említett beavatkozást vagy nem lehet elvégezni, vagy a beteg magas életkora, esetleg kísérőbetegségei miatt vállalhatatlanul magas kockázattal járó kategóriába tartozik.

Jelenleg még

nem végeztek el elegendő számú katéteres aorta-műbillentyű beültetést ahhoz, hogy ez a szakmai ajánlást kiérdemelje,

hogy az adatokat kiértékelve azt mondhassák, minden beteg jobban járna ezzel a típusú beavatkozással.

A műtét során használt billentyű egy speciális, nitrinolnak nevezett fémvázon lévő disznószívburokból készül. Ez a nikkelből és titániumból álló fémötvözet ugyanis 4 Celsius-fokon elveszíti a memóriáját, ezáltal bele lehet helyezni egy körülbelül kisujj vastagságú felvezető katéter hegyébe – magyarázta Andréka Péter. A beavatkozás során a comb verőerén keresztül, egy, a bal kamrába vezető drót mentén juttatják el az aortabillentyű lemezkéi közé, ahol 37 fokon, tehát testhőmérsékleten, visszanyeri az eredeti alakját, és befeszül a lemezkék közé. Mihelyst kinyílik, azonnal át tudja venni a funkcióját, és elkezd „dolgozni” – fogalmazott a szakember. Ezt követően nincs más feladatuk a szakembereknek, mint ellenőrizni ultrahanggal, hogy minden rendben van-e, illetve hogy kifelé jövet ellássák a combverőerén lévő bemeneti lyukat.

A főigazgató-főorvos kiemelte, az aortabillentyűs szűkület potenciálisan halálos betegség, életveszélyes állapot. Ezért a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben

a koronavírus-járvány idején is folyamatosak voltak a beavatkozások

azon szív- és érrendszeri betegeket esetében, akiknek az ellátása nem tűrt halasztást, mind gyermekeknél, mind felnőtteknél. Természetesen fokozott járványügyi odafigyelés mellett – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×