Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.89
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Katona fertőtlenít a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthona bejáratánál 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Augusztusban lehet gyanúsítás a Pesti úti idősotthonban

Egyelőre a tanúkihallgatások zajlanak, és a szakértői véleményekre várnak a hatóságok.

Augusztusban történhet gyanúsítás a Pesti úti Idős Otthonban történt haláleset miatt, és akár súlyosabb vád is lehet az ügyben – mondta az ATV Híradónak Futó Barnabás, a feljelentő ügyvédje. Az első, koronavírus-fertőzésben elhunyt lakó családja tett feljelentést, mert szerintük nem megfelelően gondoskodtak az idős hozzátartozójukról.

Foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoznak, a hatóságokm pénteken három órán keresztül hallgatták ki Futó Barnabás ügyfelét, emellett pedig folyamatosan zajlanak a tanúmeghallgatások.

„A szakértői vélemény valószínűleg augusztusra készül el, és addig több tanút is kihallgatnak. Akkor lesz abban a helyzetben a Nemzeti Nyomozó Iroda szerintem, hogy konkrétan megalapozott gyanút megállapítson, tehát valakit vagy valakiket meggyanúsítson, és úgy folyjon tovább a büntetőeljárás” – mondta az ügyvéd.

A fővárosi fenntartású intézményben több mint 300 lakó, 26 dolgozó fertőződött meg és 45-en hunytak el.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×