Infostart.hu
eur:
375.04
usd:
317.37
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Vona Gábor, a Jobbik elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután szavazott a gyöngyösi Pátzay János Katolikus Zeneiskolában az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án.
Nyitókép: Komka Péter

Vona Gábor: ez most nem az én meccsem

Nincs jövőképük az ellenzéki pártoknak, amelyek érdemi vita helyett leginkább egymással vannak elfoglalva Vona Gábor szerint, és a táncrendjüket Gyurcsány Ferenc határozza meg.

"Nemcsak Gyurcsány Ferenctől, hanem Orbán Viktortól is ugyanakkora távolságot akartam tartani. Egy harmadik pólus létrehozása volt a célom. Sajnos 2018-ban kiderült, hogy ez jelenleg nem lehetséges" – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke és miniszterelnök-jelöltje. Beszélt arról is, hogy büszke arra a váltásra, amikor radikális jobboldaliból néppárttá akarta tenni a Jobbikot, és most is azt állítja, hitt abban, hogy pártja egyedül legyőzheti a jelenlegi kormánypártokat.

Azt mondta, nem volt semmiféle formális szövetségük Simicska Lajossal, csupán neki is a kormányváltás volt a célja, ezért több megjelenési lehetőséget biztosított a Jobbiknak a média- és reklámfelületein. A választási eredmények után, ahogyan ígérte, távozott a párt éléről, amelynek azóta folyamatosan csökken a támogatottsága.

"Van felelősségem, és a sajátomat vállaltam is. Lemondtam, sőt a parlamenti mandátumomat sem vettem át. Az utóbbi két év minden fejleményét azonban furcsa lenne az én számlámra írni" – mondta az expártelnök, akinek állítása szerint jelenleg nincs rálátása a Jobbik belső ügyeire. Kiállt Jakab Péter elnökké választása mellett, de csak szóvivőként ismerte a munkáját, azt nem tudja, hogy milyen vezető. "Ezt majd az idő dönti el" – mondta.

"A Jobbik jelenlegi politikája eltér az általam képviselttől. Nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti szavazók megszólítására is törekedtem. Ezt ma nem látom. Az összes ellenzéki párt csak a kormányellenes tortára koncentrál. Ezáltal nincs program, jövőkép, érdemi vita, inkább egymással vannak elfoglalva. Mondhatnám, a néppártosodásomból pártnépesedés lett" – mondta Vona Gábor.

A felvetésre, hogy bejuthat-e egyáltalán a Jobbik a parlamentbe 2022-ben, többek között azt mondta, "egy közös ellenzéki lista lesz, ilyen értelemben mindenki bejut, és ugyanakkor senki sem". Az expolitikus úgy látja, hogy az ellenzéki együttműködés táncrendjét Gyurcsány Ferenc állítja össze, és Karácsony Gergelyt látja a legintegratívabb közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, mert Budapesten rendkívül magas a támogatottsága, és ami a hátránya, éppen az az előnye is, hogy csak egy nanopárt áll mögötte.

Vona Gábor nem vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, mint mondta, miért is térne vissza a politikába, ha jelenleg nincs széles társadalmi igény arra, amit képvisel. "A választás a veszettek viadala lesz. Én meg hídépítésről és második reformkorról beszélek. Ez most nem az én meccsem" – mondta a Jobbik volt elnöke.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×