Infostart.hu
eur:
375.62
usd:
318.1
bux:
128045.94
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Hátrányos helyzetű gyerekek táborozását segíti a gyermekmentő szolgálat

Hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborozását segíti a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Safer Internet Program keretében - közölte a szervezet.

A közlemény szerint a koronavírus-járvány enyhülésével az NGYSZ - az európai uniós Safer Internet Program hazai konzorciumvezetője és hotline működtetője - június és augusztus közepe között négy alkalommal egy-egy hetes tematikus nyári tábort szervez és támogat hátrányos helyzetű gyerekek számára, mintegy ötmillió forint értékben.

A szervezet a program keretében mintegy 220 gyermeknek tud egyhetes, tematizált szabadidős programot biztosítani. A táborokban jellemzően pécsi és más, Baranya megyei településeken élő, hátrányos helyzetű, illetve nagycsaládokban nevelkedő, 6-16 éves gyermekek vesznek részt.

A tematikus táborok célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára, alapvető szabályaira, hiszen a járvány idején, a digitális oktatással ez még fontosabbá vált.

A táborokban szó lesz egyebek mellett az álhírek felismeréséről, a személyes adatok védelméről, az online bántalmazásról, a közösségi oldalak használatáról és veszélyeiről, az online vásárlásról, valamint a bankkártyák és a banki adatok biztonságos használatáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×