Infostart.hu
eur:
378.19
usd:
323.62
bux:
128714.93
2026. április 8. szerda Dénes
Nyitókép: Pixabay.com

Fogynak a fogorvosi praxisok

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint júniusban a fogorvosi alapellátásban tizenegy praxis szerződése szűnt meg. Áprilisban a tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 235 volt, májusban 246, júniusban pedig 288 - írta a Világgazdaság kedden.

Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke a lapnak elmondta, hogy az összes üresen álló praxis csaknem 851 ezer ember fogorvosi ellátását érinti hátrányosan, ezekben a körzetekben csökkentett óraszámban helyettesítéssel látják el a betegeket. Hozzátette, hogy vannak ténylegesen ellátatlan körzetek is, ahol a lakosság egyetlen egészségbiztosítási szerződéssel rendelkező fogorvoshoz sem tartozik.

Statisztikai adatok szerint

Magyarországon a lakosság 60 százalékának van hiányzó foga pótlás nélkül, és a magyarok harmadánál tartanak nyilván kezeletlen lyukas fogat.

A Világgazdaság kiemeli, hogy az idén is vannak az egészségbiztosító által meghirdetett praxis- és letelepedési pályázatok a háziorvosok és fogorvosok részére, ezek keretösszege 1,25 milliárd forint. Az elnyerhető támogatás összege annál magasabb, minél régebben betöltetlen a praxis. Letelepedési pályázat esetén 12-20 millió forint közötti támogatást lehet elnyerni, praxispályázatoknál pedig 4 millió forintot.

Címlapról ajánljuk
Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

A februári 1,4 százalékrók márciusban 1,8 százalékra emelkedett az éves infláció Magyarországon. Az adat azonban még így is kedvező és elmaradt az előzetes várakozásoktól, az elemzők többsége ugyanis 2 százalék feletti áremelkedéssel számolt – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.

Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Racionális döntésnek tűnik most befejezni a háborút, és tárgyalásokat kezdeni, amit az amerikai és az iráni fél is kvázi győzelemként értékelt odahaza – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint világgazdasági szempontból továbbra is a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése a legfontosabb, és ebben a két oldal nagyon eltérő állásponton van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×