Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az életüket jelentő veteményest akarta menteni a villámárvíz által elsodort asszony

Az idős nő férje mondta el, hogy miként történt a vasárnapi nagy viharban a tragédia.

A Blikknek és a Borsnak is nyilatkozott annak a nőnek a férje, akit vasárnap a kertje végében sodort el a villámárvíz, amit a kiadós zivatar okozott – hasonló esőre nem is emlékeznek a helyiek.

A 66 éves nő a férjével vasárnap délután a kertjük végében levő hídpillért akarta megtisztítani az eső miatt megáradt időszakos vízfolyás hordalékától, ám belecsúszott a vízbe, és a víz mintegy hetven méteren sodorta magával.

A nő férje elmondta, kevés a nyugdíja, ezért azt ették, amit a veteményesben megtermeltek. Aznap délután a dombról észrevette, hogy a felesége, Marika vissza akart jönni a hídon, de a hetvencentisre duzzadt vízben eltévesztette az átjárót. "Láttam, amint a sodrás kiütötte a lábát és már vitte is" – emlékezett a történtekre Lajos bácsi.

"A vízelfolyás szeméttel, gazzal, ágakkal volt feltöltve, áttörte a víz, az vitte el Marikát. Rögtön bebújtam alá, és utánakaptam rögtön, olyan erővel fogtam, hogy még a kabátot is letéptem róla. Ordítva könyörögtem, hogy »Marika, el ne engedd a kezem, kérlek, ne engedd el!« Kétszer fel tudtam emelni a fejét a vízből, de ömlött a patak az arcába, szemébe. Kicsúszott a kezemből. Amikor elengedett, éreztem, hogy vége, elvitte a víz, már nem találtam. Nem tudtam megfogni! Utoljára még azt kérte, Lali, segíts!" – zokogta a felesége emlékére gyújtott mécsesek mellé borulva a férfi.

A tűzoltók végül 50 méterrel ar­rébb találták meg az asszony testét, aki meg is sérült, bele­akadhatott a kifeszített villanypásztorba. A mentők már nem tudták újraéleszteni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×