Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.6
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Utasok a Liszt Ferenc-repülőtér 2B terminálján 2020. március 12-én. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány terjedése miatt a korábbinál jóval kevesebben utaznak.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Lassú talpra állásra számít a Budapest Airport

Az utasforgalom 2022 végére, 2023 elejére érheti el a koronavírus-járvány előtti volument – mondta a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

Valentinyi Katalin az M1 tévében közölte: a korábbi hónapokhoz képest a május már kedvezőbben alakult, egész hónapban 22 ezer utasuk volt, ami a tavaly májusi 1,5 millió utashoz képest 98 százalékos visszaesés.

Mint felidézte, januárban 153 úti cél volt elérhető Budapestről, ez áprilisban két-három városra szűkült és jelenleg mintegy 20 városba lehet utazni. Júniusban is több, jellemzően európai fővárosba indulnak újra járatok, és júliusra várják az Öböl-menti légitársaságok és a kínai járatok újraindulását – tette hozzá.

Valentinyi Katalin tájékoztatása szerint a járvány előtt, a tavalyi 16 millió után idénre 17 milliós utasforgalmat vártak, most ennek a felével, 8-9 millió utassal számolnak az idei évre.

Az utasforgalom járvány előtti volumenét várakozásaik szerint 2022 végén, 2023 elején érik majd el

– emelte ki.

Az egészségbiztonság miatt bevezetett reptéri szabályokról közölte: kérik, hogy az utasok egyedül lépjenek be a terminálépületbe és az online check in, illetve az önkiszolgáló poggyászfeladó-rendszert vegyék igénybe.

A reptéren rendszeres a fertőtlenítés, a fertőtlenítő takarítás, a munkatársak maszkot viselnek, kézfertőtlenítőket helyeztek ki, azokat folyamatosan újratöltik és csak minden második székre lehet leülni a terminálokon – sorolta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×