Infostart.hu
eur:
378.42
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay.com

Nem pont olyan pünkösd lesz, mint szokott lenni

A katolikus világ harmadik legnagyobb ünnepén már lehetnek ugyan szertartások, de a biztonsági előírásokat be kell tartani. Ami viszont fontos, hogy az ünnep tartalma idén sem változik - a reformátusoknál sem.

Pünkösdöt, vagyis a Szentlélek eljövetelét ünnepli a keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon. Ekkor a keresztény felekezetek országszerte ünnepi miséken, istentiszteleteken gyűlnek össze.

Isten lelke folyamatosan munkál a világban, és mindig az élet pártján áll, ezt hirdeti püskösd ünnepe - mondta az InfoRádióban a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Steinbach József. Hozzátette: Isten lelkének legfontosabb munkája, hogy hitet adjon az embernek.

"Minden, Isten szerint jó, szép, kedves, nemes dolog, ami örömre, reménységre hangol, ami erőt ad, szeretetet ajándékoz, az az Isten szeretetének a munkája."

Steinbach József elmondta azt is, hogy a magyarországi református templomokban az úrvacsora szertartását megtarthatják, de a fiatalok hitvallását, vagyis a konfirmációt szeptemberre halasztják.

"Biztonsági előírások mellett megtarthatjuk most pünkösd ünnepén az úrvacsorai közösséget, ami egy nagyon fontos szentségünk, megerősíti a hirdetett igét."

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ünnepi közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy pünkösd ünnepnapjához három fontos esemény kötődik:

  • a Szentlélek eljövetele
  • az egyház alapítása
  • az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete.

A Szentlélek erejével ugyanis azok az apostolok, akik addig talán Izrael földjét sem hagyták el, szerte a Római Birodalomban hirdetni kezdték Jézus feltámadásának örömhírét - mindenkinek a saját nyelvén, Isten ugyanis a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelveken beszélő embereket.

Mint írják, pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep.

A II. vatikáni zsinat (1962-1965) liturgiareformja szerint pünkösd az ötvennapos húsvéti idő ünnepélyes lezárása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×