Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.23
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Vonatok a zalaegerszegi vasútállomáson 2020. január 9-én. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak a Zalaegerszeget érintő vasúti fejlesztésekről. A tájékoztatón Homolya Róbert, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a menetrendfejlesztés eredményeként 17-34 perccel csökkent Zalaegerszeg és Budapest között a vasúti közlekedés menetideje, a Göcsej Intercity (IC) vonatokkal 3 óra alatt lehet eljutni a zalai megyeszékhelyről a fővárosba.
Nyitókép: MTI/Varga György

Díjszabási változás és kötelező járványügyi szabály is érkezik az új MÁV-menetrenddel

Pünkösdkor változik a menetrend, szombattól pedig életbe lép az előszezoni menetrend a balatoni vonalakon. Járványügyi szabályok miatt máshogyan kell utazni a balatoni vonatokon és bizonyos vonalakon kötelező a pótjegyvásárlás.

A pünkösdi hosszú hétvége miatt május 31-én az ünnepnapra, június elsején a vasárnapra, 2-án már a szokásos munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A pünkösdi hosszú hétvégén 180 InterCity járat több kocsival közlekedik a szokásosnál. A szegedi és pécsi InterCity-khez két kocsival többet kapcsolnak. A hosszú hétvégén a Balaton irányába közlekedő távolsági vonatok is több, hat-nyolc kocsival állnak forgalomba, a legnépszerűbbek pedig akár 10 kocsival. A velencei-tavi utazási igény jobb kielégítése érdekében a Z30-as járatok három egységes FLIRT motorvonati szerelvénnyel közlekednek.

Előszezoni menetrend a balatoni vonalakon

Május 30-tól, szombattól a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig az előszezoni vonatok elindításával kedvezőbb menetrend lép életbe a megnövekedett utasforgalom kiszolgálása érdekében.

A dél-balatoni (Budapest–Székesfehérvár–Keszthely) vonalon két óránként közlekednek gyorsvonatok, a csúcsidőszakokban pedig sebesvonatok is forgalomba állnak, érintik a kisebb utasforgalmú állomásokat és megállóhelyeket. Hétköznapokon oda és vissza is 10-10, míg hétvégén 14-14 közvetlen gyors- és sebesvonattal utazhatnak az utasok.

Péntek délután, szombat délelőtt és vasárnap este egyes járatokhoz légkondicionált InterCity kocsit is kapcsolnak, ezeket kék színnel jelölik az internetes keresőben.

Az észak-balatoni (Budapest–Székesfehérvár–Tapolca) vonalon naponta mindkét irányban 3-3 gyorsvonat és 1-1 sebesvonat is közlekedik. Hétvégéken további 2 pár gyorsvonat biztosítja a közvetlen kapcsolatot a Balaton északi partjához.

A hétvégi csúcsidei időszakban a gyorsvonatok 8-9 kocsis szerelvényekkel közlekednek. A kerékpáros utasok számára pedig minden vonatban rendelkezésre áll 8 kerékpárhely, ezen felül több nagy kapacitású kerékpárszállító kocsi forgalomba állításával biztosítják az utazást.

Kötelező pótjegyváltás, biztonságos távolság az utasok között a balatoni vonatokon

A kialakult járványhelyzetre való tekintettel a vasúttársaság az utasok védelme és

a kellő 1,5 méteres távolság betartása érdekében

plusz kocsikat kapcsol a Balaton partján közlekedő vonatokhoz a rendelkezésre álló szabad kapacitását kihasználva. Ezzel egyidejűleg a balatoni vonatok a távolsági forgalomban vonathoz kötött pótjegy megváltásával vehetők igénybe. A vasúttársaság a feláras kocsikban – a felárköteles szakaszon – az ülőhelyek körülbelül 50 százalékát értékesíti.

A vonathoz kötött pótjegy ára megegyezik a korábban alkalmazott gyorsvonati pótjegy árával.

A bérlettel, illetve a START Klub kártyával rendelkezőknek is szükséges a pótjegy váltása az érintett vonatokon és szakaszokon.

A kötelező pótjegyváltás nem szükséges:

  • az északi parti tapolcai gyors- és sebesvonatokra Székesfehérvár és Tapolca közötti viszonylatban,
  • a déli parti sebesvonatoknál Székesfehérvár és Keszthely között, továbbá
  • a déli parti nagykanizsai és keszthelyi gyorsvonatokra, a Siófok és Nagykanizsa, Siófok és Keszthely közötti szakaszokra.
  • A Balaton felől Székesfehérvárra 7:36-kor érkező és onnan 17:21-kor Balaton felé induló gyorsvonaton Székesfehérvárig, illetve onnan pótjegymentesen lehet utazni.
  • A Balaton partja mentén utazók számára pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe a vonatok.

A vasúttársaság azt javasolja, hogy a jegyeket az utazás előtt időben, akár néhány nappal korábban váltsák meg, mert az értékesítési korlát miatt a helyjegyek az indulás előtti órákban már elfogyhatnak. Érdemes a MÁV applikáció vagy a MÁV honlapján az eTicket rendszer használatával kedvezményes áron megvenni a jegyeket. Másik vonatra szóló pótjeggyel vagy pótjegy váltása nélkül nem szállhatnak fel a korlátozással érintett vonatokra az utasok. Megfelelő pótjegy nélkül a vonatokon pótdíjat számítanak fel a jegyvizsgálók.

Kedvezmények

Május 29-től szeptember 30-ig kedvezményes jegyekkel is lehet utazhatni a belföldi forgalomban elsőként bevezetett névre szóló Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű napijegyekkel. Előnye, hogy korlátlan utazást biztosít a Balaton parton utazóknak, így 24 vagy 72 órán belül csupán egyszer kell jegyet vásárolniuk.

Valamennyi napijegy jellegű ajánlat a meghirdetett balatoni állomásokon felül a kiemelt turisztikai jelentőséggel bíró Tapolca–Sümeg szakaszon és a vasúttársaság által üzemeltetett balatonfenyvesi kisvasúton is felhasználható korlátlan számú, 2. kocsiosztályon történő utazásra az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 óráig. Mind a Balaton24-ből, mind a Balaton72-ből váltható 26 éven aluliaknak szóló jegy is.

A Balaton24 kedvezményes jegy 990 forintba, a 26 éven aluliaknak 660 forintba, a Balaton72 elnevezésű jegy 2490 forintba, a 26 éven aluiaknak pedig 1650 forintba kerül. A MÁV mobilalkalmazásból történő vásárlás esetén 10 százalékos kedvezmény is jár.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×