Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels

Enyhébb influenzajárvány, megugró házasságkötési kedv

Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előzetes adatok szerint 2020 első negyedévében a születések száma 6,5 százalékkal több, a halálozásoké pedig 8,5 százalékkal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 27 százalékkal, 4579 fővel csökkent.

Hozzátették, az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 1349-cel, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett 2019 első negyedévével összehasonlítva. Ezen belül

  • januárban 9,7,
  • februárban 4,
  • márciusban 1,9 százalékkal

több volt az élveszületések száma, mint tavaly.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első negyedévére számított 1,41-hoz képest.

Enyhébb volt az influenzajárvány

34 565-en haltak meg, 8,5 százalékkal, 3230-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés hátterében az állhat, hogy az idén alacsonyabb szinten tetőzött az influenzajárvány - tették hozzá. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben, márciusban 1,2 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 9,6 százalék volt.

A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019 első három hónapjában mért 16 934 fővel szemben 12 355 fő volt, ami 27 százalékos mérséklődést jelent. A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 28 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 1,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-márciusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 5,1 ezrelékes értéke 1,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2020 első három hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január-márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 2,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.

Megduplázódott az esküvők száma

Január és március között 12 271 pár kötött házasságot, ez kétszerese az egy évvel korábbinak, ami 6168-cal több házasságkötést jelent. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 99 százalék volt. Januárban 97, februárban 131, márciusban 77 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×