Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
324.42
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A Diákhitel Központ ügyfélszolgálata 2019. szeptember 11-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nagy az érdeklődés a Diákhitel plusz iránt

Szinte minden hallgató a maximálisan igényelhető félmillió forintot kéri, és már ezen a héten folyósították is az első hiteleket.

Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel pluszt, töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere a fiatalok körében - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

A kamatmentes és teljesen szabad felhasználású kölcsön segítséget nyújthat minden olyan felsőoktatási hallgatónak, aki a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt most pénzügyi nehézségekkel szembesül.

"Sok fiatal dolgozik a tanulmányai mellett, és sokuknak most nincs lehetőségük folytatni ezt. Másoknak a családja tud most kevesebb támogatást biztosítani - a Diákhitel Plusz nekik is lehetőséget jelent" - fejtette ki az államtitkár.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a közleményben azt írta, hogy talán még soha nem volt akkora szükség a diákhitelekre, mint ezekben a hónapokban:

úgy számolnak, hogy idén akár 35-40 ezer hallgató is fordulhat a központhoz.

Hozzátette, a diákhitelezés fő feladata jelenleg, hogy sikerüljön megakadályozni az anyagi okokból történő felsőoktatási lemorzsolódás megnövekedését.

A vezérigazgató a Diákhitel plusz kapcsán hangsúlyozta, hogy szinte minden hallgató a maximálisan igényelhető félmillió forintot kéri, és már ezen a héten folyósították is az első hiteleket.

Kiemelte, hogy igyekeznek rendkívüli gyorsasággal feldolgozni az igényléseket és azok beérkezésétől számított két héten belül mindenki számára folyósítani a kért összeget, hiszen a jelen helyzetre különösen igaz, hogy "kétszer ad, ki gyorsan ad".

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×