Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.78
bux:
131512.35
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Védőfelszerelést viselő nővérek egy kórtermet készítenek elő a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. március 16-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

3213 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 13 beteg

Egy nap alatt 35 újabb embernél regisztrálták a fertőzést. Már több mint 400-an haltak bele a koronavírusba Magyarországon és több mint 900-an meggyógyultak.

A központi koronainformációs oldal frissített adatai szerint 3213 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, ez a korábbi 28 fő után 35 újabb beteget jelent.

Elhunyt továbbá 13 idős krónikus beteg, velük együtt 405 főre emelkedett az elhunytak száma, 904-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból, vagyis egy nap alatt 39 embert engedtek haza.

Meghalt egy újabb beteg a Pesti úti idősotthon lakói közül,

így az intézményben 42 főre nőtt az elhunytak száma és emelkedett a fertőzött gondozottak száma is, amely jelenleg 305.

Az elhunytak között van egy 47 éves nő, aki mentális retardációban és epilepsziában is szenvedett, és egy 65 éves férfi, akinek krónikus tüdőbetegsége volt.

Még mindig tízezer fölötti, 10 927 a hatósági házi karanténba zártak száma, az akkreditált laborokban végzett mintavételeké pedig már százezer fölött van, 103 258.

Az 1904 aktív fertőzött 62%-a (1178 fő), az elhunytak 79%-a (320 fő), a gyógyultak 54%-a (486 fő) budapesti vagy Pest megyei.

Az új fertőzések száma az előző napi adatokhoz képest:

Budapesten +10

Pest megyében +4

Fejér megyében +5

Komárom-Esztergom megyében +4

Veszprém megyében +1

Zala megyében +13

Csongrád megyében +1

Veszprém és Heves megyében egy-egy fővel, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2 fővel csökkent a betegek statisztikában szereplő száma (ez akkor következik be, ha valakit betegként regisztrálnak egy kórházban, de azután kiderül, hogy a lakhelye szerint másik megyébe tartozik, ekkor átszámítják oda).

Forrás: koronavirus.gov.hu
Forrás: koronavirus.gov.hu

Felhívják a figyelmet, hogy a vírus továbbra is terjed, és a lazítások ellenére az összes vonatkozó szabályt továbbra is be kell tartani.

  • A védekezés második szakaszában Budapesten és Pest megyében továbbra is életben marad a kijárási korlátozás, vidéken viszont új, enyhébb szabályok léptek életbe.
  • Az egész országban továbbra is fontos a 1,5 méteres védőtávolság tartása, és az arc eltakarása a boltokban és tömegközlekedési eszközökön.

Továbbra is várják a koronavírus-fertőzésből gyógyultak jelentkezését vérplazma adásra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×