Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

MSZP: történelemhamisító nyilatkozatot fogadott el a Ház

Az "igazi köztársaság" hiányáról beszélt a parlament MSZP-s alelnöke Budapesten, Göncz Árpád volt köztársasági elnök szobránál abból az alkalomból, hogy 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első Országgyűlés.

Magyarországon ma nincs igazi köztársaság, de "soha nem fogunk letenni arról, hogy egy új, szabad magyar köztársaságot kiáltsunk ki" - mondta Hiller István.

Felidézte, hogy 30 éve ezen napon választotta meg az új Országgyűlés Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek, majd augusztus 3-án köztársasági elnöknek. Göncz Árpád két cikluson, tíz éven át töltötte be hivatalát, és nemcsak a köztársaság, de "az emberek, mindannyiunk elnöke volt" - fűzte hozzá.

Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő a megemlékezésen elmondta: az ellenzék azért nem vett részt a parlament szombati ünnepi ülésén, mert szerintük a kormányoldal autoriter rendszert hozott létre, tagadja a demokratikus párbeszédet és a politikai váltógazdaságot.

Történelemhamisító az a politikai nyilatkozat, amelyet a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról fogadtak el az ellenzéki frakciók távollétében a "csonka" parlament ünnepi ülésén - vélekedett.

Az ellenzéki politikus szerint meg kell érteni, hogy nagyon sokan csalódtak a rendszerváltásban, de "nem szabad feladni": minden nemzetnek, társadalomnak újra és újra meg kell harcolnia a demokráciáért, a jogállamért, a sajtószabadságért, a jólétért, a munkavállalók jogaiért; vannak generációk, amelyeknek többször is.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×