Infostart.hu
eur:
385.69
usd:
331.22
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Egymilliárd forinttal segítik az előadóművészeket

A pénzt pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt, független előadóknak - közölte az Emmi.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

Az Emmi közölte: a világjárvány okozta veszélyhelyzet számos kulturális területet hozott nehéz helyzetbe. A rendezvények, előadások és koncertek elmaradása nemcsak az intézményeknek okozott drasztikus bevételkiesést, hanem kiemelten sújtotta azokat, akik vállalkozóként mint független előadó szerződtek egy-egy intézményhez.

Közölték: a Köszönjük Magyarország című pályázatot a nemzetstratégiai intézmények, szervezetek bonyolítják le, és saját hatáskörükben döntenek a támogatásokról is.

  • A Nemzeti Színház a független színészeknek, színházi dolgozóknak, bábszínészeknek tesz közzé felhívást,
  • a Hagyományok Háza a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészeket,
  • a Nemzeti Táncszínház a kortárs tánc művészeit támogatja;
  • a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ az artistáknak, cirkuszi dolgozóknak,
  • a Petőfi Irodalmi Múzeum a könnyűzenei és egyéb előadóművészeknek,
  • a Filharmónia Magyarország Kft. a komolyzenei alkotóknak, míg
  • a BMC Budapest Music Center a fiatal dzsesszzenészeknek nyújt segítséget.

A munka nélkül maradt művészek nem tétlenkednek a hirtelen jött szabadidőben sem, társadalmi szerepvállalásukat az Emmi példamutatónak nevezte. Sokan vállalnak karitatív munkákat idősek támogatására, videók révén diákokat segítenek a tanulásban, mások próbákkal teszik hasznossá az otthon töltött időt - írták.

Mivel a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja és a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki erőt átadja az embereknek, a pályázatokat nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás után ítélik a pályázóknak - hangsúlyozták. A felhívással azt akarják erősíteni, hogy a kulturális dolgozók munkája létfontosságú és társadalmilag rendkívül hasznos. Ezen kívül a kulturális élet vérkeringésének újbóli megindítása "olajozottabb" lehet az aktív munkában tartott művészekkel - tették hozzá.

Közölték: az egyes ágazatoknak szóló felhívásokat a nemzetstratégiai intézmények saját honlapjukon teszik közzé.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×