Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.63
bux:
131260.81
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: BORSOS MATYAS

Három helyen újraindulhatott a magyar-szerb határforgalom

Csütörtök reggel 6 órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

A szerb és a magyar állampolgárok újra használhatják a három határátkelőt munkavállalási és mezőgazdasági munkálatok elvégzése céljából a határsáv 50 kilométeres körzetében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Horgoson, a röszkei határátkelő szerbiai oldalán tartott sajtótájékoztatóján.

Bejelentette azt is, hogy

folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amelynek keretében eddig 86 milliárd forintnyi beruházás jött létre magyar költségvetési támogatással.

Ahogyan a korábban elkezdett közös infrastrukturális beruházások, a Belgrád-Budapest, valamint a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal fejlesztése is. Épül az a gázszállítási folyosó is, amely Törökországból Bulgárián és Szerbián keresztül tud majd gázt szállítani Magyarországra, a magyar szakasz 2021 októberére elkészül.

Az Eximbanknál 120 millió eurós hitelkeretet nyitottak abból a célból, hogy magyar és szerb vállalatok szorosan együtt tudjanak működni jelen körülmények mellett is.

A külügyminiszter szerint Magyarország abban érdekelt, hogy a szerb védekezés a vírus ellen sikeres legyen, "hiszen mi nem lehetünk sikeresek, ha a szomszédaink sikertelenek", ezért adott Budapest egészségügyi védőeszközöket a szerb kormánynak, a vajdasági magyaroknak, és a boszniai szerbeknek is. "Mi felelős szomszédságpolitikát folytatunk, és ennek az egyik legfontosabb pillére a magyar-szerb kétoldalú együttműködés" - szögezte le.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország és Szerbia rendkívül szoros egymásra utaltságban él Közép-Európában, és kölcsönös érdek az, hogy a szomszédok erősek és egészségesek legyenek. "Ezért elmondhatjuk, hogy minél gyorsabban áll talpra a szerb gazdaság, annál nagyobb segítséget jelent ez a magyar gazdaság számára, hiszen Szerbia a legfontosabb kereskedelmi partnerünk a nyugat-balkáni térségben" - magyarázta a tárcavezető. Hozzátette: minél jobban védekezik Szerbia az új típusú koronavírussal szemben, annál eredményesebb lesz Magyarország védekezése is.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy, Magyarország biztosította a tranzitot az országon keresztül. A röszkei határt mindennap 14 és 18 óra között használhatják azok a szerb állampolgárok, akik munkavállalási céllal utaznak Nyugat-Európába, Magyarországon viszont csak a kijelölt autópályákat és benzinkutakat használhatják.

A külgazdasági és külügyminiszter

a vajdasági érettségizőkre vonatkozó kérdésre válaszolva kiemelte, hogy semmi akadálya nem lesz annak, hogy a vajdasági diákok Magyarországon érettségizhessenek,

erre az Emberi Erőforrások Minisztériuma megteremti a lehetőséget, ahogy arra is, hogy az érettségizőknek ne kelljen két hétre karanténba vonulniuk.

Ivica Dacic szerb külügyminiszter kiemelte, hogy a két ország kapcsolata ebben a nehéz időszakban is példamutató. Felhívta a figyelmet arra is, hogy határok magyar javaslatra nyíltak meg, Szerbia ugyanis március közepén teljes mértékben lezárta a határait a ki- és bejövő forgalom előtt.

Szijjártó Péter végül arra kérte hivatali kollégáját, hogy dolgozzanak a jövőben azon, hogy ne csak a most megnyitott három határátkelő tudjon működni, hanem a többi is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×