Infostart.hu
eur:
386.51
usd:
332.13
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: még szorosabb lesz az együttműködés Ausztriával

Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új típusú koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításáért és a gazdaság mielőbbi újraindításáért - közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt videokapcsolaton keresztül.

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy

a jelenlegi nyolc mellé szerda reggel újabb határátkelőt nyit majd meg a két ország,

a Fertőrákos és Szentmargitbánya közöttit. Kiemelte, hogy a nagy forgalom, a hosszú várakozási idők miatt alternatív útvonalra van szükségük az ingázóknak.

Kijelentette, hogy bevált a nemzetközi teherforgalomra vonatkozó kétoldalú megállapodás, márpedig ez rendkívül fontos kérdés, hiszen az emberek egészségének és életének védelme mellett az áruforgalom zavartalan áramlásának biztosítása is lényeges feladat.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy Magyarországnak Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország működésében komoly zavarokat okozna a teherforgalom leállása. Hozzátette, a két ország közötti vasúti közlekedés is viszonylag jól üzemel.

Elmondta, hogy osztrák kollégájával az Európai Unió előtt álló legfőbb kihívásokról, mások mellett a migrációról is egyeztettek, amelyben a két kormány "nagyon hasonló álláspontot" képvisel.

Kiemelte, világossá tette a magyar álláspontot, amely szerint az illegális bevándorlást nem menedzselni, hanem megállítani kell. Részben ezért segít a nyugat-balkáni államoknak is Magyarország a járvány elleni küzdelemben, hogy jobban ellen tudjanak állni egy esetleges jövőbeli migrációs hullámnak - tette hozzá.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×