Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
324.42
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Számos intézkedés segíti a hallgatókat

A nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése és a kamatmentes, új diákhitel mellett sok más intézkedés is segíti az egyetemistákat a rendkívüli helyzetben.

Megjelentek a Magyar Közlönyben a felsőoktatással kapcsolatos veszélyhelyzeti részletszabályozások, amelyek jelentősen megkönnyítik, hogy az egyetemek és főiskolák a rendkívüli járványhelyzetben is sikeresen levezényeljék a tanévet – hívja föl a figyelmet a Magyar Nemzet. Mint ismert, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter múlt kedden jelentette be, hogy a diplomaszerzés előtt álló fiatalok nyelvvizsga nélkül is átvehetnék diplomájukat, illetve hogy a kormány tárgyal egy ötszázezer forintos állami kamattámogatású diákhitel-lehetőségről. A részletekre azonban a múlt hét végéig várni kellett.

A kormányrendelet szerint lényegében a nemrég elindított nyelvtanulási hallgatói hitel helyét venné át a most beharangozott Diákhitel Plusz, előbbit ugyanis május 1-jével befagyasztják, és helyette hozzák létre a félmillió forintos szabad felhasználású konstrukciót, amelyet május 1. és december 31. között lehet igényelni. A már jól ismert, ugyancsak szabad felhasználású Diákhitel 1-et is jelentős változás érinti. A pontos részletekről itt írtunk.

A nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól azok a végzős hallgatók mentesülnek, akik már letették, vagy augusztus 31-ig teszik le a záróvizsgájukat. További könnyítés, hogy aki a nyelvvizsga egyik – írásbeli vagy szóbeli – felét már letette, de a járvány miatt nem tudta a vizsga mindkét elemét teljesíteni, annak a meglévő részről kiállítanak egy rész-bizonyítványt, aki pedig már befizette a vizsgadíjat, de mégsem tudta letenni a vizsgát, annak visszautalják a pénzét. A részvizsga többletpontot ér a felsőoktatási felvételin.

A vészhelyzet miatt engedélyt adott a kormány arra is, hogy az egyetemi testületek elektronikusan hozzanak döntéseket, és ebben a szemeszterben kivételesen eltérhetnek az intézmények a tanév hosszára vonatkozó központi szabályozástól.

Nincs aggódni valója a rossz tanulóknak

Jó hír a diákoknak, hogy a mostani szemeszter nem számít bele a hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetéséről (halasztás) szóló rendelkezésekbe, és most kivételesen nem érvényes az átsorolási szabály sem, vagyis nem kerülnek át önköltséges finanszírozásra a rossz tanulók. Végzett ösztöndíjas hallgatók esetén a támogatásért cserébe vállalt munkaviszony-kötelezettség teljesítésére szabott határidő ugyancsak meghosszabbodik egy évvel azoknak, akiknek idén járna le. Azok pedig, akik nem teljesítették a hazai munkavállalást, hat hónapos halasztást kapnak a részletfizetés megkezdésére.

A felvételihez kapcsolódó gyakorlati, alkalmassági vizsgát, valamint a záróvizsgákat meg kell szervezni, ezek idejére a diákok beléphetnek az egyetemek területére, de a személyes érintkezést kerülni kell, egymástól legalább másfél méteres távolságot kell tartani. Hasonló szigorításokkal a diplomák átvétele céljából is be szabad menni az egyetemekre. A záróvizsgát ezúttal kevesebb tanár előtt kell letenni: kivételesen elég, ha a vizsgabizottság mindössze két tagból áll, akik közül elég, ha az egyikük visel professzori vagy docensi rangot.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×