Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

Uniós igen a magyar válságkezelési támogatási igényre

Közvetlen európai támogatást kaphat a magyar egészségügyi rendszer. Erről Zupkó Gábor az Európai Bizottság budapesti képviseletvezetője beszélt az InfoRádiónak. Fóris György, a Bruxinfo elemzője pedig arra emlékeztetett, hogy a tagállamok ezidáig nem bízták meg az Európai Uniót azzal, hogy közegészségügyi feladatokat is ellásson.

Az Európai Bizottság jóváhagyta azt az 50 milliárd forint összegű magyar támogatási programot, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hivatott a magyar gazdaság működését segíteni.

A támogatási programot a bizottság az állami támogatásokra vonatkozóan nemrég elfogadott ideiglenes keretszabálya alapján hagyta jóvá. Ezen túlmenően segítik az áruk zavartalan áramlását az országok között az úgynevezett zöldfolyosókon, illetve az államháztartási hiányra és az idén visszafizetendő pénzekre is könnyítéseket, haladékot adtak.

A hét elején a brüsszeli testület és az Európai Beruházási Alap

8 milliárd euró összegű finanszírozást szabadított fel 100 000 kis- és középvállalkozás számára.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság budapesti képviseletvezetője az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy közvetlen támogatást kapnak az egészségügyi rendszerek is a jelenleg kifutó 7 éves keretköltségvetésből.

"Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy létrejöjjön egy szükséghelyzeti támogatási eszköz - erről hamarosan döntés születik -,

hárommilliárd eurós kerettel és közvetlenül támogatná a tagállami egészségügyi rendszereket, és ebből egy közös stratégiai egészségügyi készletet is létrehoznának"

- ismertette a részleteket a képviseletvezető.

Fóris György, a Bruxinfo elemzője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió 27 tagország akarata alapján működik. Ezidáig ezek az államok nem adtak felhatalmazást arra, hogy például közegészségügyi feladatokat ellásson, ugyanis ez egyértelműen nemzeti hatáskör. Fóris György elmondta: az Európai Bizottságnak nincs kórháza vagy raktára, amelyben különböző, akár a mostani járványhoz szükséges eszközöket tartanának.

"A közösségi mechanizmusok annyiban tudnak ehhez hozzájárulni, hogy elkezdenek közvetíteni - akár úgy, hogy összekapcsolnak beszélgetéseket, akár úgy, hogy felszabadítanak, könnyebbé, feltétel nélkülivé tesznek hirtelen beavatkozásokat -, tehát a pályát, a körülményeket próbálják könnyíteni, de még továbbra is ahhoz, hogy konkrét államok egymásnak segítsenek.

Sokak szerint elképzelhető azonban - különösen, ha fennmarad ez a járványveszély a jövőre nézve is -, és valószínű is, hogy ezen a területen is elindul egy közös problémakezelési gondolkodás. A mostani laza, feltétel és követelmény nélküli koordinálást esetleg felváltja egy picit tudatosabb felkészülés, olyan közös alapok, eszközrendszerek koncentrálása és elosztási mechanizmusának kialakítása, ami eddig nem volt. Magyarul,

lehet, hogy kicsit közösségiesítik a közegészségügynek valamilyen fokú támogatását és kezelését is, és akkor már lehet, hogy erre is azt mondani, hogy az EU mit csinál, vagy mit nem csinál. Ma a tagok ezzel nem bízták még meg"

- tette hozzá Fóris György.

Az uniós állam- és kormányfők tanácskozásai a járvány miatt március óta videókapcsolaton keresztül zajlanak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

„Nem ismétlődhet meg az iraki káosz” – üzente Reza Pahlavi, az 1979-ben az iszlamisták által megbuktatott iráni sah fia, aki közölte: részt venne Irán átmeneti kormányzásában, ha Ali Hamenei ajatollah halála után megbukik az iszlamista rezsim. Népszavazással megerősített új alkotmányt, majd szabad választásokat szeretne.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×