Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Gazdagréti panelházak, az előtérben a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület erdőrészlete  a főváros XII. kerületében. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

Újbuda két háziorvosa is koronavírusos lett

Őrmezőn és Gazdagréten is megfertőződött az orvos.

Újbuda DK-s polgármestere, László Imre online tartott sajtótájékoztatón jelentette be hogy a XI. kerület két háziorvosa is megfertőződött koronavírussal.

Egyikük Gazadagréten, a másik Őrmezőn dolgozott, jelenleg mindkét háziorvos házi karanténban tartózkodik.

A 10 ezer lakosú Őrmező most háziorvos nélkül maradhat. A körzetben három háziorvos dolgozott, egyikük 65 év fölötti kora miatt veszélyeztetett a koronavírus miatt, ezért nem dolgozhat, másikuk pedig transzplantációs műtéten esett át, így most szintén veszélyeztetettnek számít, a harmadik pedig a fertőzés miatt esett ki a munkából.

László Imrea kormányt tartja felelősnek az orvosok megbetegedéséért, mert szerinte nem kapnak megfelelő védőfelszerelést at egészségügyi dolgozók. Közölte: Újbuda önkormányzata nagyszabású maszkbeszerzést indított, amely folyamatban van, a DK pedig azt kéri a kormánytól, hogy engedje el az országba behozott termékek áfáját és vámkezelési díját.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Donald Trump bejelentette: nagyszabású amerikai katonai akció indult Irán ellen

Donald Trump bejelentette: nagyszabású amerikai katonai akció indult Irán ellen

Célunk, hogy megvédjük az amerikai embereket - fogalmazott az amerikai elnök, aki szerint az iráni rezsim fenyegetést jelent.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×