Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.62
bux:
146039.47
2026. november 3. kedd Győző
A sajtó képviselői a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának előkészítő ülésén a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. március 11-én. A kapitányt a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség.
Nyitókép: Kovács Tamás

Hableány-baleset: nem mondott le a tárgyalás jogáról az ukrán kapitány

Nem ismerte be a bűnösségét a május 29-ei dunai balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó kapitánya a Fővárosi Törvényszék zajló előkészítő ülésen – tájékoztatta az InfoRádiót a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén Jurij C. nem kívánt vallomást tenni, azt mondta, erre egyelőre nem készült fel.

A vád szerinti bűncselekmények miatt – a halmazati szabályokra figyelemmel –

2 évtől 11 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre az ukrán kapitányt és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, erről azonban a kapitány nem mondott le.

Az előkészítő ülést a koronavírus-fertőzés veszélye miatti óvintézkedésként a hallgatóság és a sajtó munkatársai kivetítőn keresztül, külön teremből figyelhették.

Az ülés kezdetén a bíró ismertette: a koreai túlélőket és az áldozatok hozzátartozóit szabályszerűen értesítették, de ők azt jelezték, hogy a koronavírus-fertőzés veszélye miatt nem kívánnak részt venni az előkészítő ülésen. Emiatt a bíróság a koreai tolmácsot is lemondta a szerdai napra. Az előkészítő ülésen a dél-koreai sajtó sem volt jelen.

Budapest, 2020. március 11.
A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya ügyének előkészítő ülésén a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. március 11-én. A kapitányt a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség.
MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2020. március 11. A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya ügyének előkészítő ülésén a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. MTI/Kovács Tamás

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség tavaly novemberben emelt vádat a májusi dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitánya ellen

a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

Az előkészítő ülésen a kapitány védője azt mondta, hogy szerinte a nyomozást nem folytatták le teljeskörűen, ezért több tucatnyi, a baleset idején a Viking Sygn fedélzetén tartózkodó tanú meghallgatását indítványozta. Köztük olyan tanú meghallgatását is, aki álláspontja szerint igazolni tudja, hogy a kapitány igenis utasítást adott a mentésre, ami ellentmond annak, hogy elmulasztotta volna a segítségnyújtást a vízbe kerülteknek. Emellett számos bizonyítási indítványt terjesztett elő, a többi között szakértők meghallgatását.

Azt mondta: ami történt, az

a magyar folyami hajózás legsúlyosabb balesete,

és akár elmarasztaló, akár felmentő ítéletet hoz a bíróság, a kapitánynak azzal a teherrel kell leélnie az életét, hogy jelen volt a történteknél.

Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig eltűntként tartanak nyilván.

Az ügyész által az előkészítő ülésen ismertetett vád szerint a 65 éves ukrán kapitány a szállodahajóval a Duna bal partján található, V. kerületi, Akadémia nevű hajóállomásról indult el északnak, a Margit híd irányába. Az úti célja Passau volt. A hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, sűrű vízi forgalomban vezette, de szabad szemmel

több mint egy kilométer távolságra el lehetett látni.

A Dunán ekkor azonos irányban haladt a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként harminchárom dél-koreai állampolgár tartózkodott.

A kisebb hajó a Parlament előtt balról megelőzte a szállodahajót, majd előtte haladt és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A nagy hajót vezető vádlott ennek ellenére gyorsítani kezdett. Ekkor körülbelül öt percig szabad szemmel és a hajó radarberendezésének képernyőjén, valamint a helymeghatározó adatokat megjelenítő kijelzőn is egyértelműen látható volt a Hableány helyzete, iránya és sebessége. Az is észlelhető volt a vádlott számára, hogy ha változatlan sebességgel és irányban vezeti a hajóját, akkor a két hajó összeütközik – ismertette az ügyész.

Budapest, 2020. március 11.
Ügyészek készülődnek elő a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának előkészítő ülésére a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. március 11-én. A kapitányt a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség.
MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2020. március 11. Ügyészek készülődnek elő a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának előkészítő ülésére a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. MTI/Kovács Tamás

Hozzátette: a kapitány azonban nem figyelt kellőképpen, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így mindezt nem észlelte, nem tartotta meg a biztonságos távolságot, továbbá nem adta le az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést.

Az ügyészség szerint a vádlott magatartása miatt ütközött neki a szállodahajó a Margit híd alatt a Hableány hátsó részének, beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta a víz alá.

A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá merült, elsüllyedt, a rajta tartózkodó harmincöt ember a vízbe került.

A vádiratban az áll: az ukrán férfi 1975 óta hajózik a Duna egész szakaszán, 1989 óta van hajóskapitányi képesítése. 2000 óta egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában áll mint hajóskapitány; érvényes rádió- és radarkezelői képesítése is van, évente többször megtette a Budapest–Nürnberg útvonalat, a Duna budapesti szakaszát is pontosan ismerte.

A baleset következtében harmincöten közvetlen életveszélybe kerültek, de az ügyészség szerint a vádlott nem tett eleget az adott helyzetben tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének, pedig a megfelelő képzéseken és gyakorlatokon részt vett, áprilisban és májusban több mentési gyakorlatot is vezetett.

Budapest, 2020. március 11.
Németh Leona Judit bírónő a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának előkészítő ülésén a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. március 11-én. A kapitányt a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség.
MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2020. március 11. Németh Leona Judit bírónő. MTI/Kovács Tamás

A bíróságon az egyik dél-koreai sértett jogi képviselője jelezte, hogy a baleset első évfordulójára a dél-koreai áldozatok hozzátartozói várhatóan Budapestre utaznak egy megemlékezésre, ezért kérte, hogy a tárgyalás időpontját ennek megfelelően tűzzék ki.

A bíróság az ügyben az első tárgyalást április 30-ára tűzte ki, majd a következőt május 28-ára, az évforduló előtti napra.

Minden Infostart-cikk a Hableány-balesetről itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×