Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: Pexels

A koronavírus ellenére a színházak töretlenül játszanak

Több budapesti színház közleményt adott ki, hogy bár megjelent Magyarországon is a koronavírus, de esténként a színházak töretlenül játszanak addig, amíg a Budapest Főváros Önkormányzata, vagy a kormány nem rendeli el a közintézmények bezárását. Jegyeket nem váltanak vissza, de az állampolgári felelősségvállalásra felhívják a figyelmet. Az InfoRádió a Centrál Színház igazgatóját kereste meg, hogy milyen protokollt vezettek be.

A Centrál Színház igazgatója az InfoRádiónak megerősítette, a teátrum folyamatosan működik, és kizárólag akkor fognak lemondani előadást, amennyiben akár a főváros, akár a kormány elrendeli a zárlatot, és a közösségi tereket bezáratja. Puskás Tamás megfogalmazása szerint, amikor egy, a világ minden táján tapasztalható betegség feltűnik, akkor nyilván nagy az izgalom, de szerinte azt nem tudni, hogy a koronavírusnak valójában „mekkora a füstje és mekkora a lángja”.

Az első és legfontosabb dolog, tette hozzá nyomatékosan, hogy

aki bármilyen olyan tünetet észlel magán, a normális influenza, vagy a nátha jeleit, ne menjen közösségbe, így színházba se!

„Ne tüsszögjön, köhögjön a nézőtéren, mert azzal nem nagyon tudunk mit kezdeni” – fogalmazott az intézmény igazgatója.

Tájékoztatása szerint fokozottabb mértékben figyelnek a higiéniás körülmények betartására és biztosítására a Centrál Színházban is. Napról napra mosnak minden olyan felületet, amihez a nézők hozzáérhetnek, sőt, a nézőforgalmi térben felállítanak egy „fertőtlenítő gömböt”, ahol bárki fertőtlenítheti a kezeit géllel, amennyiben ennek szükségét érzi. Puskás Tamás azt is megjegyezte, miután az eddigi ismeretek alapján az fertőzhet, akin a tünetek mutatkoznak, ezért ők a távolmaradásukkal nagyon sokat tehetnek a közösségért.

A színházigazgató biztosra veszi, hogy lesznek visszamondások, de

jegyeket egyelőre nem váltanak vissza arra való hivatkozással, hogy valaki amiatt aggódik, hogy megfertőződik.

Ahogyan más teátrumban, a Centrálban sincs erre lehetőség. Puskás Tamás szerint a felhívások betartásával teljes biztonsággal látogathatók az előadások.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×