Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Egyre több területen nő az orvoshiány

Egy orvosra 1800 felnőtt, egy gyermekorvosra 1000 gyermek jut - derül ki KSH most megjelent Egészségügyi statisztikai évkönyv, 2018 kiadványának adataiból.

Az egészségügyi intézmények működéséhez szükségesnek ítélt 43 ezer orvosi állás 4 százaléka, míg a kapcsolódó szakdolgozói álláshelyek 3,5 százaléka maradt betöltetlen 2018-ban - ismertette Tokaji Károlyné, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője az InfoRádió Statisztikai percek című magazinjában a frissen megjelent Egészségügyi Statisztikai Évkönyv főbb megállapításait. Felhívta a figyelmet arra, hogy mivel az előbbi számok átlagos adatok,

a fekvőbeteg gyógyintézeti ellátásban már magasabbak ezek az arányok, illetve egyes kórházi osztályokon meghaladja a 10 százalékot is.

Utóbbi körbe tartozik jellemzően az endokrinológia, a pszichiátria, a járóbeteg szakellátásban pedig az onkológia, a fizioterápia, az alkohológia küzd a legnagyobb arányban létszámhiánnyal.

Földrajzi megoszlás szerint

a legkritikusabb a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében,

ahol a költségvetési fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmények körében a 15 százalékot is meghaladja az orvoshiány.

A szakdolgozók esetében az ország nyugati részében mutatkozik nagyobb létszámhiány, például Vas megyében, Komárom-Esztergomban, de említhetnénk Budapestet is, itt is 10 százalék felett alakult az üres álláshelyek aránya a fekvőbeteg ellátásban - mondta Tokaji Károlyné.

A háziorvosi rendszerben 2018-ra 10 százalékos volt a dolgozói létszámcsökkenés,

összességében 4677 háziorvos és 1405 házigyermekorvos dolgozott az év végén. A legkomplikáltabb a helyzet a községi szintű ellátásban, itt 30 százalékos a csökkenés a 2000-es év óta.

Egy orvosra 1800 felnőtt, egy gyermekorvosra 1000 gyermek jut; "idáig romlott a helyzet" - mondta Tokaji Károlyné.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×