Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Erős szélben kidőlt lámpaoszlop Zalaegerszegen, a Batthyány Lajos úton 2020. február 10-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Óva int a katasztrófavédelem, még nem lélegezhetünk fel

Összesen 460 helyen avatkoztak be a tűzoltók hétfőn a vihar miatt. A szél tetőket bontott meg, fákat döntött ki és kéményeket rongált meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel továbbra is óvatosságra int, a viharos szél ugyanis kedden sem csillapodik.

A hétfői viharos erejű szél miatt 140 épületben, köztük mintegy 100 lakóingatlanban keletezett valamilyen kár, ismertette Mukics Dániel. Az erős szél jellemzően tetőcserepeket, bádoglemezeket és kéményeket rongált meg. Ahogyan számos középület is megsérült kisebb-nagyobb mértékben, például Győrött egy sportcsarnok sátorponyva tetejét bontotta meg a szél, Gyulán pedig egy kórházban keletkezett kár.

A legtöbb munkát mégis a letört ágak és kidőlt fák adták a tűzoltóknak, tette hozzá a szóvivő. Helyenként házakra, kerítésekre, utakra, sínekre és elektromos vezetékekre is dőltek, Szentlőrincen például egy általános iskola kapujára zuhant egy földből kifordult nagy fa.

A leszakadt kábelek miatt átmenetileg néhány ezer fogyasztónál akadozott az áramszolgáltatás, a hibák kijavításán egész éjjel dolgoztak a szakemberek.

Mukics Dániel arra is felhívta a figyelmet, viharok után érdemes körbejárni a lakóingatlanunk közvetlen környezetét, és felmérni, hogy milyen károk keletkeztek. Amennyiben sérült, leszakadt közművezetékkel találkoznánk, ne közelítsük meg, hanem azonnal értesítsük a szolgáltatót, vagy tárcsázzuk a 112-es segélyhívó telefonszámot – emelte ki.

Az előrejelzések szerint a keddi napon is még erősen szeles, viharos idő várható, emiatt érdemes lehet a tömegközlekedést választani, tanácsolta a szakember. Ha mégis autóba kényszerülünk, parkoláskor igyekezzünk ne villanyvezeték, reklámtábla vagy fa alá állni.

Az elmúlt nap a legtöbb riasztás Somogy és Zala megyében volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Hadüzenet a muszlimoknak” Ali Hamenei ajatollah megölése Irán elnöke szerint

„Hadüzenet a muszlimoknak” Ali Hamenei ajatollah megölése Irán elnöke szerint

„Bosszút állni Irán legitim joga és kötelessége” – mondta Maszúd Peszeskján iráni elnök. A szombati amerikai–izraeli légitámadások gyakorlatilag a teljes iráni katonai csúcsvezetést kiiktatták. Az Iránra támadók elleni súlyos katonai választ jelentett be vasárnap Ali Laridzsáni, a nemzetbiztonsági tanács vezetője is. Eközben megindult a Teherán elleni támadások második hulláma is.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×