Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Karácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatót tart a Városházán 2020. január 17-én. A főpolgármester elmondta, hogy évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében. Jobbról Havasi Gábor egészségpolitikai tanácsadó, a Fővárosi Közgyűlés tagja.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Állandó párbeszédbe kezd a főváros a budapestiekkel

Módosította a fővárosi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát (szmsz) a Fővárosi Közgyűlés, és eszerint a főváros költségvetésébe, nagyobb és kisebb projektjeibe is beleszólhat a lakosság.

Az új szmsz létrehozza azt a lehetőséget, hogy állandó párbeszédet nyissanak a budapestiekkel, akik kezdeményezhetik valamely fontos ügy napirendre vételét, vagy konzultációt kérhetnek bizonyos ügyekben a főváros vezetésével - mondta el Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülése utáni sajtótájékoztatóján.

Bejelentette, hogy a jövő évi fővárosi költségvetés egymilliárd forintjáról a budapesti polgárok közvetlenül dönthetnek majd, kikérik a véleményüket, hogy az összeget mire használják fel. A részvételi költségvetés bevett gyakorlat sok nyugat-európai nagyvárosban.

Szeretnének továbbá társadalmi vitát indítani arról, hogy mire használják hosszabb távon a Lánchidat, "hogyan képzeljük" el a történelmi belvárost, a rakpartokat, a Széchenyi István teret. A vitában azt az álláspontot képviselik majd, hogy gondolkodjanak el a Lánchíd forgalomcsillapításán - közölte Karácsony Gergely, aki szerint

a Lánchíd "klasszikus gyalogoshídként nem feltétlenül elképzelhető".

A főpolgármester a közgyűlés számos más döntéséről is beszélt - ezekről ITT írtunk, a sajtótájékoztatót pedig alább tekinthetik meg.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×