Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Civishir.hu

Ki lehet takarítani az országot a mindent elborító mocsoktól

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: két év alatt minden illegális szemétlerakó helyet fel kell számolni az országban – ezt is tartalmazza majd a kormány klímavédelmi akcióterve. Szebenyi Péter, a Hulladékvadász.hu aktivistája szerint, ha az emberek összefognak, akkor az országot ki lehet takarítani. A Hulladékvadász oldal éppen most újult meg, itt is ezt az alulról jövő kezdeményezést erősítik.

A Hulladékvadász.hu nevű környezetvédelem hírportál örömmel fogadta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évindító beszédében egyik céljaként az illegális szeméttelepek két éven belüli felszámolását nevezte meg. Erre már többször volt próbálkozás, de egyelőre még nem született végleges megoldás a problémára. Szebenyi Péter aktivista az InfoRádiónak nyilatkozva arra hívta föl a figyelmet, hogy így módon évek alatt akár több millió tonna szemét is kikerülhet a környezetbe, akár városaink, településeink „sarkába”, de akár a természet kellős közepére is, amiknek

az eltakarítása évi több milliárd adóforintba kerül.

Egyedül a Magyar Közút másfél milliárdot költ évente útvonalak takarításra.

A szakértő emlékeztetett, hasonló módon, mint a filmekben a gyilkosok, a szemetelők is gyakorta visszatérnek a „tetthelyre”, ahová korábban letették a szemetüket, ezért sajnos

szélmalomharcnak is tekinthető a folyamat,

amikor például egy illetékes önkormányzat az érintett terület tulajdonosával azt kitakarítja, azonban egy idő után ismét visszatér valamilyen formában az illegális hulladék. Valamikor kevesebb, valamikor kevesebb, de csak idő kérdése, hogy egyes emberek mikor nézik azt szemétlerakónak akár csak egy zsákkal is, miközben ez abszolúte nem lenne szabad.

A Hulladékvadász most ünnepli negyedik születésnapját. Ez idő alatt több mint 4500 bejelentést kaptak, amiből a közbenjárásukkal az illetékes önkormányzatok több mint kettőezer bejelentést oldottak meg. A jubileum alkalmából Hulladékvadász by Zeewa néven megújult a rendszerük is, ami reményeik szerint a jövőben még inkább aktivizálhatja a lakosságot arra, ha illegális hulladéklerakást lát, jelezze azt. A Hulladékvadász alkalmazás segítségével egyénként is lehetőség van települési akciókat szervezni, aminek a finanszírozási hátterére adományok gyűjthető. Sőt,

a szemétszedő aktivistákat jutalomban is részesítik,

zeewa tokent (virtuális fizetőeszköz) kapnak, amit meghatározott helyen költhetnek el. „Bízunk benne, hogy ezáltal minél több ember gondol majd egy nagyot, és áll be szemétszedési akciókba” – tette hozzá Szebenyi Péter.

A szakértő úgy véli, a kormányzati célkitűzés megvalósítható. Maga a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendez meg, mutatja meg leginkább azt, hogy ha az emberek összefognak, akkor az országot ki lehet takarítani a mindent elborító szeméttől, mocsoktól”. Az aktivista arra is kitért, hogy a Hulladékvadász új rendszerének egyik kiemelt támogatója a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, amit Áder János hozott létre. Az államfőt korábban egy nyílt levélben keresték meg, és a szemetelés nemzetgazdasági problémáira világítottak rá. Ezt követően kezdődött egy szakmai együttműködés, aminek a Hulladékvadász by Zeewa lett az eredménye.

A Hulladékvadász.hu egy hulladéktémájú hírportál, amelyen nemcsak az illegális lerakásokat, hanem a tettenéréses felvételeket is közreadják rendszeresen. Miután az elkövetők többsége ezek alapján beazonosítható, így esetükben eljárás indulhat és megkaphatják a büntetésüket, ami 150 ezer forintban maximalizált szemetelés esetében. Szebenyi Péter emlékeztetett, az elmúlt év tavaszán a TeSzedd! alkalmával volt egy minisztériumi bejelentés, miszerint szigorítani fogják az illegális hulladékkihelyezést, és a szabálysértés a jövőben bűncselekménynek fog számítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×