Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszterjelöltje a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Kórházi adósság: Kásler Miklós sorra vette a felelősöket

Mintegy 30 százalékban a kórházak menedzsmentjei tehetők felelőssé a kórházi adósságok újbóli felhalmozódásáért – mondta az InfoRádiónak az emberi erőforrások minisztere. A hazai kórházak jelenleg közel 64 milliárd lejárt adósságot görgetnek maguk előtt, ami becslések szerint 70 milliárd forintra duzzadhat az év végére. A kormány évről évre kifizeti a kórházi adósságállományt, az idén azonban erről még nem született döntés.

A minap a Népszava írt arról, hogy október végén a kórházak adóssága már 63,8 milliárd forint volt, és az intézmények tartozása havonta 10-20 százalékkal nő. A szokásos év végi eladósodás ezúttal azonban a szokásosnál is nagyobb tanácstalanságot váltott ki az intézmények vezetőiből, hiszen a hiányzó összeg mintegy húsz százalékkal nagyobb a tavalyinál, másrészt a korábbi években ilyenkor már látni lehetett, hogy a kormány mit kezd a helyzettel. A kórházi adósságok 70-80 százalékát 29 intézmény hozza össze.

Kásler Miklós ezzel kapcsolatban közölte: a Pénzügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felmérte az eladósodások okait. Szavai szerint

körülbelül 30 százalékban a kórházmenedzsment tehető felelőssé, ugyanakkor a kórházi tevékenység kedvezőtlen portfóliója,

tehát traumatológia, sebészeti-, intenzív kezelések és másoknak a művelése jelenti leginkább az eladósodás okait, illetve a kedvezőtlen intézményi struktúra. És nyilvánvaló,

ahol a probléma, ott kell beavatkozni

– tette hozzá a miniszter az InfoRádiónak nyilatkozva, és ennek megfelelően alakulnak majd a soron következő időszak döntései.

Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár szerint gyakorlati példák is bizonyítják, hogy a kórházak menedzsmentjei igenis, felelősek a kórházi adósság újratermelődéséért. A politikus a Nézőpont Intézet Gyógyuló Egészségügy című konferenciáján úgy fogalmazott, menedzsmentváltással egyensúlyi gazdálkodás érhető el a kórházakban úgy, hogy a szolgáltatási színvonal is megmarad.

Az államtitkár az InfoRádió kérdésére közölte, az biztos, hogy az államnak helyt kell állnia a fenntartásában lévő intézmények kapcsán, de

arról egyelőre még nincs döntés, hogy a kormány mikor és milyen feltételek mellett rendezi a kórházak adósságát.

Mindazonáltal, mint fogalmazott, nem egyszerűen arról van szó, hogy hogy az intézmények tartozását a kormányzat központi segítséggel törleszti-e vagy sem, hanem arról, hogy milyen változások szükségesek ahhoz, hogy a jövőben elkerüljük ezt a folyamatos konszolidálási igényt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×