Infostart.hu
eur:
366.02
usd:
317.37
bux:
148448.96
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

További 2010 előtti politikusok jutnak fővárosi pozícióhoz

Feltűnik mások mellett Vásárhelyi Mária, Bőhm András és Hegyi Gyula is.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a 2010 előtti nagypolitika újabb, korábban meghatározó politikusai, közéleti szereplői kapnak szerepet a fővárosi cégeknél.

A lap cikke szerint a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén felügyelőbizottsági posztot kaphat Vágó István egykori televíziós műsorvezető, aki most a DK egyik politikusa, Vásárhelyi Mária szociológus, az egykori SZDSZ prominense, Mártha Imre, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az MVM vezérigazgatója volt, Bőhm András volt SZDSZ-es politikus, fővárosi frakcióvezető, Hegyi Gyula korábbi MSZP-s képviselő és pártalelnök, valamint a szocialista Komjáthi Imre is.

Címlapról ajánljuk

„Ez nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – vélemény a köztársasági elnöknek jelölt Baka Andrásról

A Tisza Párt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte a Sólyom László elmozdításával megüresedett köztársasági elnöki posztra. Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén a jelölt személye is téma volt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 9 órakor folytatódik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelynek utolsó napirendi pontjaként választhat új köztársasági elnököt a parlament. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott - a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a szavazáson. Előtte viszont nyolc zárószavazásra, négy mentelmi ügyi eljárásra, valamint a legfőbb ügyész lemondási idejéről szóló döntésre is sor kerül. Ezen felül egyetlen nap alatt tárgyalja majd le a Ház a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslatot. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×