Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
316.45
bux:
149528.35
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke beszédet mond az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2018. május 8-án. Turi-Kovács Béla, a Fidesz képviselője, az új összetételű parlament legidősebb tagja, korelnök.
Nyitókép: Kovács Attila

Rendhagyó ülés kezdődik a parlamentben

Csupán egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden tizennyolc előterjesztésről dönthetnek.

Az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik, először a képviselők a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Jánosra (Fidesz) emlékeznek, aki 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. Horváth János 2003-tól 2014-ig a parlament korelnöke volt. A napirend előtti felszólalásokat követően két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét.

Szakács László korábban 2006-2010, valamint 2014-2018 között is volt már az MSZP-frakció tagja, ezúttal a családi okokból távozó Tóbiás József helyét foglalhatja el a szocialisták között. A DK padsoraiban Sebián-Petrovszki László pártigazgató az októberben a XI. kerület polgármesterévé választott László Imrét váltja.

Az interpellációkra ezúttal egy óra áll rendelkezésre, amit az azonnali kérdések követnek szintén hatvan percben, majd a kérdések hangozhatnak el fél órában.

Kedden napirend előtti felszólalásokkal indul az ülésnap, majd szavazások következnek. Több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett ekkor döntenek például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadásáról és jövő évi költségvetéséről, továbbá energetikai, oktatási és pénzügyi tárgyú törvénymódosításokról is.

A határozathozatalok után várhatóan véget is ér a Ház ülése. A parlament - az Országgyűlés honlapján elérhető ülésterv alapján - december második hetében fejezi be őszi ülésszakát.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×