Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
316.45
bux:
149528.35
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén a Nemzeti Választási Iroda (NVI) Alkotmány utcai székházában 2019. május 7-én. Az NVB nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Czeglédy Csaba: bajt hoztam a fejükre

Tagadta bűnösségét Czeglédy Csaba az általa irányított Human Operator Zrt. ügyének hétfői előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken.

A személyzeti szolgáltatással foglalkozó szombathelyi székhelyű cég igazgatósági elnöki posztját 2010 decemberétől betöltő politikus hangsúlyozta, nem követett el bűncselekményt, mindenét, amije van, adózott jövedelméből vásárolta.

Úgy fogalmazott, büszke arra, hogy kollégáival éves szinten 20 ezer embernek biztosítottak munkát, ugyanakkor bocsánatot kért vádlott-társaitól, mert "bajt hozott a fejükre".

A vádirat szerint a 2011-től működő, Czeglédy Csaba irányította bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával - melyek teljesítési segédként összesen nyolc iskolaszövetkezetet vontak be - jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. Az alvállalkozókat és a szövetkezeteket ténylegesen a Human Operator Zrt. irányította. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A vádhatóság szerint a politikus a bűncselekményekből legalább 387 millió forinttal gazdagodott.

Czeglédy Csabát bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. A politikus ellen gazdasági csalás miatt is vádat emeltek, mert 2017-ben egy a bíróság által jogerősen megítélt végrehajtás meghiúsítása érdekében egy iskolaszövetkezet bevonásával mintegy 150 millió forint kárt okoztak.

A politikus az európai parlamenti választásokon a DK listáján szerepelt, így mentelmi jog illette meg, az ellene folytatott eljárását ezért felfüggesztették, majd megszüntették. Czeglédy Csaba a törvényszék előtt sérelmezte, hogy az eljárás folytatását követően nem emeltek újra vádat vele szemben, a Szegedi Ítélőtábla végleges végzése alapján azonban erre nem volt szükség.

A vádlott védője, Hankó-Faragó Miklós kifejtette, törvénysértőnek tartják az eljárást. Az ügyvéd indítványt tett arra, hogy az ügyet tegyék át - az álláspontja szerint illetékes - Szombathelyi Törvényszékhez.

A Molnárné Mészáros Noémi vezette bírói tanács elutasította az indítványt, mert a bűncselekmények egy részének elkövetési helye és több terhelt lakóhelye alapján a Szegedi Törvényszék illetékes az ügyben. A döntés ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

A bíróság meghallgatta egy a Human Operator Zrt.-vel együttműködő székesfehérvári iskolaszövet korábbi igazgatósági elnökét is, aki érdemi tevékenységet nem végzett, és a tisztségért ellenszolgáltatást sem kapott, azonban tevékenységével 656 millió áfa és több mint egymilliárd forint jövedelemadó befizetésének elkerüléséhez nyújtott segítséget. Az asszony is ártatlannak vallotta magát.

Az eljárás érdemben január végén folytatódik, amikor előkészítő ülésen az ügy egy vádlottját hallgatják meg. Majd a tárgyaláson a vádlottak tehetnek vallomást, illetve elkezdődhet az ügy mintegy 350 tanújának meghallgatása.

A Szegedi Törvényszék május 16-án - egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben - már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság hét, bűnösségét beismerő vádlottról hozott jogerős ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. A Human Operator Zrt. egyik generál alvállalkozóját irányító férfit ugyanezért a bűncselekményért három év börtönre ítélték, őt szintén kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből. Öt egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×