Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke a felsőoktatási felvételi ponthatárokról tartott sajtótájékoztatón a hivatalban 2016. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Ingyenes felvételi felkészítő indul

Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek.

Kifejtette: 2020-ban változnak a felvételi követelmények, és az emelt szintű érettségi kiemelt szerepet játszik a jövőben, egy tárgyból kötelező lesz letenni. A kormány célja az volt 2014-ben, amikor a felvételi szabályokat módosította, hogy a fiatalok minél felkészültebben kerüljenek be az egyetemekre - hangsúlyozta.

Kiemelte: az a tapasztalat, amelyet felmérések is alátámasztanak, hogy a felsőoktatásba emelt szintű érettségivel belépő hallgatók sikeresebbek tanulmányaik során, illetve kevésbé morzsolódnak le. Egy ilyen módosítás ugyanakkor felelősséggel is jár - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a köznevelési intézményekben a tanulók felkészítése már az új szabályoknak megfelelően zajlott.

Ugyanakkor a tárca érzékelte, hogy van egy olyan jelentkezői kör, amely már "nincs a rendszerben", mert több éve érettségizett.

Úgy számolnak, hogy a programon keresztül több ezer diáknak tudnak majd segíteni a felkészülésben

- jelezte az államtitkár.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: délután szervezik a programokat, amelyeket olyan pedagógusok tartanak, akik a középiskolásokat is felkészítik az emelt szintű érettségire.

Mintegy 50-60 intézmény indít várhatóan ilyen tanfolyamot, a jelentkezők számától függően.

A programra minden nagykorú, cselekvőképes, tanulói jogviszonnyal nem rendelkező, gimnáziumi érettségit december 31. előtt szerzett magyar állampolgár jelentkezhet, aki emelt szintű érettségi szeretne tenni a 2020 május-júniusi vizsgaidőszakban.

Minden megyében szerveznek emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből, angolból, németből, fizikából, biológiából, kémiából vagy földrajzból.

A heti kétórás, csoportos felkészítők 2020. január második hetében kezdődnek, és április 30-ig tartanak. A csoportok minimális létszáma 8 fő, ha ezt nem éri el a jelentkezők száma, akkor a szervező intézmény és fenntartó dönti el, hogy elindítják-e a felkészítőt.

Jelentkezni a név, választott tárgy és a település megadásával 2019. december 3. és 2020. január 10. között lehet a http:/kk.gov.hu oldalon található elérhetőségeken.

A részvétel ingyenes, de a jelentkezőnek írásban vállalnia kell, hogy az általa előzetesen megjelölt felkészítőn részt vesz.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×