Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
316.66
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Nyitókép: pixabay

Nagy veszélybe került egy magyar pilóta

A Gyulai Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat egy 44 éves, büntetlen, békési férfi ellen, aki 2019 márciusában lakóháza ablakából lézerfénnyel vakított el egy pilótát.

A Békéscsabai Repülőtér légterében végzett tanulórepülést március 20-án, éjszaka, egy oktatópilóta és repülőgépparancsnok irányítása mellett egy tanulópilóta. A légtérben ekkor két másik légi jármű is repült.

A vád szerint a vádlott a repülőtér kifutópályájától mintegy 7 kilométerre fekvő tanyájának egyik emeleti szobájában tartózkodott, amikor 22 óra 15 perc körül észlelte a közeledő repülőgépeket. A férfi a nyitott ablakon keresztül, egy zöld fényt kibocsátó lézeres irányzékkal, legalább 3 alkalommal, célzottan a tőle 5-6 kilométer távolságra lévő, nagyjából 400 méter magasságon repülő, a tanuló által vezetett repülőgép irányába világított.

A lézeres irányzék által kibocsátott fény eltalálta a tanulópilóta szemét, az

káprázni kezdett, éleslátása időlegesen megszűnt, még a repülőgép műszereit sem tudta leolvasni, így a repülőgépet nem tudta tovább irányítani,

az oktatónak kellett átvennie a repülőgép vezetését. A vádlott által használt lézeres irányzék zöld fénye szembe világítva 5-6 kilométer távolságból is alkalmas volt látászavar, szemkáprázás okozására, 56 méteren belül szemkárosodást okoz. A vádlott cselekményével a légi közlekedés biztonságát, a pilóták életét veszélyeztette - közölte az ügyészség.

A Gyulai Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, kobozza el a lézerlámpát és kötelezze őt a nyomozás során felmerült több mint 250 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Békési Járásbíróság előtt folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×