Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
316.55
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Nyitókép: police.hu

Vad okozott halálos balesetet a Balatonnál

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a felsőörsi elágazó közelében.

Eddig tisztázatlan körülmények között 2019. november 17-én 11 óra 51 perckor a 73-as számú főút 10. kilométerszelvényében egy motorkerékpár vaddal ütközött. A motor Veszprém felől Csopak irányába haladt - áll a rendőrségi közleményben, de az nem derül ki belőle, hogy pontosan milyen vad volt a baleset részese.

A baleset következtében a járművet vezető 52 éves férfi a helyszínen életét vesztette, utasa, egy 49 éves nő megsérült.

A korábbi teljes útlezárást követően az érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán

megindult.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×