Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Kétszáz kilométert autózott rákos betege oxigénpalackjáért a nemzet háziorvosa

Átadták az idei Nemzet Háziorvosa díjakat. Az elismerést tíz magyarországi és tíz határon túli alapellátásban dolgozó szakember és munkatársaik kapták meg. Az emberi erőforrások minisztere nagyon szép kezdeményezésnek nevezte a pályázatot.

A nemzet háziorvosa pályázat első helyezését Fekete Borbála kisapostagi háziorvos nyerte el, a határon túlról pedig a vajdasági Topolyáról Herbut Elvira.

Idén hirdették meg kilencedik alkalommal A nemzet háziorvosa pályázatot, amelyen a páciensek ajánlásai alapján választották ki a Kárpát-medence legjobb háziorvosait és munkatársaikat. A tíz hazai és a tíz határon túli toplistást a zsűri választotta ki, a végső sorrendet azonban az evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el.

Az orvoscsaládból származó Dr. Fekete Borbála aneszteziológus, emellett intenzív terápiás és sürgősségi betegellátó orvosi szakvizsgákkal is rendelkezik a háziorvosi szakvizsga mellett. A doktornő a Fejér megyei településre 2011-ben költözött 11 éves fiával.

A doktornőt egy baracsi lakos nevezte be a versenyre, miután egy helyi, végső stádiumos rákos beteg elhasználta a rendelkezésre álló oxigénpalackját sorozatos rosszulléteivel. A háziorvost értesítették, aki kiment a helyszínre, és látta, hogy nagy a baj, a légzés megtámogatásához szükség van sürgősen egy új palackra - idézi az Indexet a Hello Vidék.

Mint írják, a Baracshoz legközelebbi oxigénpalack-elosztó hely a Baracstól 96 kilométerre fekvő Alsónémediben található. A doktornő beült a saját autójába, azonnal elhajtott Alsónémedibe, és – erős nyomást gyakorolva az ottani elosztóra – szerzett palackot a betegének, napi bérleti díj ellenében. Mindezt a saját költségén vállalta.

Dr. Herbut Elviráról ajánlásában azt írta Topolya község elnöke, hogy szakmai hozzáértése, a betegekkel szembeni alázata és empátiája munkatársai iránt érzett maximális tisztelete követendő példa.

A díjátadón Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a díjátadón a háziorvosok szerepének jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta, az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket,

"ők azok az orvosok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott", és ők azok, akik munkáját közvetlenül ítélik meg a betegek.

Hozzátette: a gyógyítás igazi esszenciája - a felfedezéseken és a tudományos eredményeken túl - a szereteten alapuló orvos-beteg viszony.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×