Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
A Polgári Piknikre, a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére érkező Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője újságíróknak nyilatkozik a kötcsei Dobozy kúriánál 2018. Szeptember 8-án.
Nyitókép: Varga György

Rogán Antal: a nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni

A következő időszakban a nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni - mondta Rogán Antal a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozó előtt.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a találkozónak helyet adó Dobozy kúriánál tartott sajtótájékoztatón közölte: Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél majd az összegyűlteknek, hogy "a 2010 óta eltelt 9 évben először megteremtettük a függetlenséget, majd megvédtük azt; az előttünk álló évek legfontosabb feladata a nemzeti függetlenség megerősítése".

Hozzátette:

ehhez egy erős és sikeres gazdaság kell, ahhoz pedig szuverén és önálló gazdaságpolitika vezet,

amit az elmúlt években is folytattak.

Felidézte, hogy 2010 óta vissza kellett fizetni az IMF-től és a Gyurcsány-, Bajnai-kormány által az Európai Uniótól felvett hitelt. Ezután a nemzeti függetlenséget több támadás érte; pénzügyi jellegű a rezsicsökkentés idején, majd "2015 és 2018 között többször próbálták kikényszeríteni, hogy megnyissuk a magyar határokat a bevándorlók előtt" - mondta.

Úgy fogalmazott: "minden alkalommal sikeresen védtük meg a nemzeti önrendelkezés szabadságát".

A politikus szólt arról, hogy az elmúlt években a magyar gazdaság növekedése nemcsak kiemelkedően magas, hanem az EU-n belül az egyik legmagasabb, és a közép-európai térségben is élenjáró. Azt a különbséget, ami a közép-kelet-európai országok növekedése és a magyar gazdaság mostani teljesítménye között van, a magyar gazdaságpolitika, a gazdaságvédelmi akcióterv tette hozzá - húzta alá.

A következő években minden forrást arra koncentrálnak, hogy erős magyar gazdaságot teremtsenek.

Ez a feltétele annak, hogy továbbra is támogatni lehessen a családokat, megvédjék a nyugdíjak értékállóságát - hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az önkormányzati választás nem ideológiai, politikai választás, hanem arról szól, hogy milyen embereket választanak a települések élére.

"A Fidesz-KDNP-nek rengeteg kipróbált, sikeres polgármestere van, akik bizonyítottak az elmúlt 9-13 évben, érdemesek arra, hogy ők vezessék a településeiket" - fűzte hozzá.

Rogán Antal szerint a kormánypártok alkalmas embereket kínálnak a választóknak, az ellenzék részéről viszont pozícióra törekvő, alkalmatlan emberek állnak szemben a sikeres és bizonyított Fidesz-KDNP-s polgármesterekkel. Erre szerinte a legjobb példa Budapest, amelyet "Tarlós István személyében egy nagy tapasztalattal rendelkező, 29 éve városvezető irányít, az ellenzéki oldalon három alkalmatlan jelölt áll vele szemben".

További kérdésre válaszolva azt mondta, számára nem meglepő, hogy a "távozó, bevándorláspárti Európai Bizottság megint választás előtt hoz ki egy OLAF-jelentést. Így szokták csinálni, ezzel szokták támogatni Magyarországon az ellenzéket, akikkel szimpatizálnak a kormány helyett" - jegyezte meg.

Közölte: Magyarország 110 százalékkal vállalta túl az EU-s forrásokat; "ez sikeres lehívás, még ha minden korrekciós tételt érvényesítenének, amiben sok vita lesz, akkor is az a helyzet, hogy Magyarország minden uniós forrást lehívott, tehát az embereket nem érte kár" - tette hozzá.

Az OLAF Angela Merkel német kancellárral vitatkozik, aki egy hónappal ezelőtt Sopronban jelentette ki, hogy a magyar kormány hatékonyan, az emberek javára hívta le az uniós forrásokat, és ez meglátszik a magyar gazdasági növekedésen is - mondta a kabinetiroda vezetője.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×