Infostart.hu
eur:
380.62
usd:
321.95
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
A magyar légierő Mi-17 típusú helikopterei a Duna felett a vízi és légi parádén 2018. augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Ismét tartogat különlegességeket az augusztus 20-i programsorozat

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a három napos központi rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén. Budapesten nagyszabású légi parádét is rendeznek, ennek részleteiről Kilián Nándor beszélt az InfoRádióban. A budapesti tűzijátékról előzetes videó is készült.

A rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek Utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.

Augusztus 20-án, a katonai és állami hagyományoknak megfelelően, reggel zászlófelvonással és 130 katona tisztté avatásával kezdődik a nap, ezen beszédet mond Áder János köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Ezt a Magyar Honvédség légi- és vízi bemutatója követi, amelyen a haderő új beszerzésű eszközei is bemutatkoznak.

Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények,

a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Ezzel kapcsolatban jó tudni, hogy a fellövési helyszíneket a tavalyihoz képest délebbre helyezték.

A tűzijátékról (amelyről egy demo-videó is készült), az állami ünnepség programjairól, fellépőiről, a kezdési időpontokról és a helyszínekről az augusztus20.kormany.hu oldalon találhatók részletek és információk.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára elmondta: azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik augusztus 20-án, amely nemcsak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi.

Nagyszabású légi parádé

Az augusztus 20-i állami ünnepen ismét nagyszabású légi parádét rendeznek Budapesten a Lánchíd és a Margit híd közötti Duna-szakasz fölött - mondta az InfoRádióban Kilián Nándor, a Magyar Honvédség légierejének dandártábornoka. Idén nem lesz vízi bemutató, kizárólag légi attrakciókat láthat a közönség 50 percben. A Lánchíd és a Margit híd közti Duna-szakasz lesz a helyszín, amelynek a központja a Parlament előtti rész lesz.

A Magyar Honvédség légierejének többféle helikoptere (például AS 350-es, Mi–8-as, Mi–17-es, Mi–24-es), merevszárnyas repülőgépek (Zlin–242-es, Zlin–143-as), és a tervek szerint a budaörsi premier után itt is bemutatják a közönségnek a H145-ös helikoptert, amelyet a közeljövőben fog rendszeresíteni a légierő. Érkezik egy másik típus is Szlovéniából, ez szinte azonos a H225-ös, a honvédségnél szintén később rendszeresítendő helikopterrel.

Kecskemétről érkezik An–26-os szállítógép, jönnek Airbus–319-esek, és Falcon 7X, zárásként pedig a Jas 39-es Gripen-kötelék fog áthúzni a Duna felett, majd a vadászgépek egy látványos ötös kötelékbe rendeződve szállnak tova.

A műsort ejtőernyösök fejezik be azzal, hogy a Dunán felállított pontonhíd-részekre ugranak - zárta a felsorolást Kilián Nándor, a Magyar Honvédség légierejének dandártábornoka.

Megemlékezés Ópusztaszeren

Katonai bemutatókkal és családi programokkal várja az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark a látogatókat augusztus 20-án. Kiss Róbert, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: az ünnepség hivatalos része keretében 14 órakor önkéntes tartalékos katonák avatására és eskütételére kerül sor, majd elkezdődik a hivatalos Szent István napi ünnepség. Mindezt az új kenyér megszegésének rituáléja követi.

Családi programként színes honvédelmi bemutatókkal készülnek a Nagyréten, a skanzenjükben kézműves-programokat és bútorfestést szerveznek. Az emlékparkban számos zenei program és koncert is lesz. Augusztus 20-án az emlékparkba és a Feszty-körképhez a belépés ingyenes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×