Infostart.hu
eur:
380.95
usd:
323.04
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Diákok ebédelnek a nyíregyházi Görögkatolikus Általános Iskola ebédlőjében 2014. május 9-én. Megjelent a szeptember elsejétől hatályos közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többek között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát. Tilos lesz többek között a szénsavas, vagy cukrozott üdítő, a magas zsírtartalmú húskészítmény, s rögzítették azt is, hogy nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót. Előírták továbbá, hogy a közétkeztetésben fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.
Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Félszáz mostoha helyzetben lévő, tehetséges gyermeket karol fel az MNB

Olyan családokról van szó, ahol az egy főre jutó kereset nem éri el a 46 ezer forintot.

Sajnálatos módon ma Magyarországon sok tehetséges gyermek – a család rossz anyagi helyzete miatt – nem jut el az egyetemig, a program rajtuk próbál segíteni, emelte ki Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke az InfoRádiónak.

A Magyar Nemzeti Bank 2007-ben indított programja kezdetben harminc ösztöndíjast segített, mára ez a szám viszont félszázra emelkedett, ami hatalmas segítség az érintetteknek, hiszen

olyan családokról van szó, ahol az egy főre jutó kereset nem éri el a 46 ezer forintot,

hívta fel a figyelmet a szolgálat elnöke.

Az ösztöndíj mértéke 40 ezer forint, és bár tudva levő, hogy a családok másra is fordítanak az összegből, az esetek 99,9 százalékában az ösztöndíjasok megkapják azokat a könyveket, plusz különórákat, amire szükségük lehet. A család is szeretné, hogy a gyerek eljusson az egyetemig, ugyanis

a bank abban az esetben vállalja a támogatást – akár az első mesterdiplomáig –, amennyiben a tanulmányi eredmény nem romlik,

jegyezte meg Edvi Péter.

Az országosan meghirdetett ösztöndíjprogramra tízszeres volt a túljelentkezés, ami azt mutatja, hogy mennyire sok tehetséges gyerek van, hiszen

a jelentkezés feltétele az első két osztály elvégzése 4,5-ös tanulmányi átlaggal, ugyanakkor a túljelentkezés miatt szinte csak kitűnő bizonyítvánnyal lehet bekerülni,

da valamilyen sport- vagy tanulmányi versenyen elért jó eredmény sem hátrányos – tette hozzá.

A Magyar Nemzeti Bank együttműködési megállapodás keretében 2004 óta támogatja a Gyermekmentő Szolgálat munkáját, illeszkedve a társadalmi felelősségvállalási stratégiájában meghatározott céljaihoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Pluszban zárt Amerika

Pluszban zárt Amerika

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×