eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Facebook/VMSZ

Most a vízimentők szorulnak segítségre

Adománygyűjtést szervez a Vízimentők Magyarországi Szakszövetsége, miután lehetősége nyílt két darab speciális, használt mentőhajó megvételére – mondta a szervezet elnöke az InfoRádiónak. Bagyó Sándor ezt megelőzően arról beszélt, hogy a szezon eddigi részében mennyi munkájuk volt.

A rendszer készen áll az összes adott feladat elvégzésre, húzta alá Bagyó Sándor hangsúlyozva, hogy a strandi- és a mélyvízi vízimentőkkel, a hajós szolgálattal, a diszpécserszolgálattal és egyéb más társszervekkel való együttműködés egy nagyon komplex munka. Bár eddig egy erős szezonról lehet beszélni, az elvárásoknak tökéletesen meg tudtak felelni a szervek, igaz, a java csak most kezdődik – tette hozzá.

A vízimentők munkáját az emberek azzal tudják a legjobban segíteni, hogyha megfogadják a tanácsaikat és figyelnek magukra. Most azonban lehetőségük nyílt egy alkalmi vételre, amihez adományokat várnak, ismertette a szakszövetség vezetője. "Ebben szólítottuk most meg a lakosságot, hogyha tud, akkor segítsen ebben az egyedi, nem tervezett beruházásban" – fogalmazott.

Adományozásra lehetőség van sima banki átutalással a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat számlaszámára, valamint bankkártya segítségével.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának a megszűnő Red Bull Air Race versenysorozat egyik alvállalkozó cégének felszámolása miatt nyílna lehetősége arra, hogy megvásároljon két speciális használt mentőhajót. "Az ő érdekük is az volt, hogy szállítási költség nélkül, minél előbb túladjanak rajtuk. Ez egy nem várt lehetőség, aminek nagyon megörültünk" – fogalmazott Bagyó Sándor.

A két hajó egyforma, 7 méter hosszú, 200 lóerős motorral felszerelt, nagyon erős mentőhajó – dicsérte a szakszövetség elnöke, hozzátéve, igaz, a magyar előírásoknak megfelelően némi átalakításra szorulnak majd.

A szakszövetség részére egyébként egy nap leforgása alatt egymillió forint gyűlt össze, ami egy reménykeltő dolog, tette hozzá Bagyó Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×