Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
325.75
bux:
145273.65
2026. november 3. kedd Győző

Az otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről vár tájékoztatást az LMP

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője felszólította a kormányt, hogy adjon részletes tájékoztatást a nem gyermekeket érintő otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről, ha azokra is hivatkozva nem akarja megemelni a támogatások összegét.

Az ellenzéki politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint rengeteg visszaélés történt a felnőttek otthonápolása körül, a kabinet ezért sem tervezi a jelenleg havi 58 ezer, illetve 38 ezer forintos támogatás emelését.

Ungár Péter badarságnak nevezte ezt az érvelést, ahogy azt is, hogy a támogatás előbb 100 ezer forintra, majd a minimálbér szintjére emelése túlzott terhelést jelentene a költségvetésnek. Az államnak ez a lépés évente 20-25 milliárd forintjába kerülne, amit könnyen ki lehetne gazdálkodni a jelenlegi felesleges költségvetési kiadásokból - mondta az LMP politikusa, példaként említve a "kormánypropagandára" és a "sztársportra" szánt összegeket.

Hangsúlyozta, az otthonápolási támogatás elsősorban a demenciában szenvedő szülőket gondozóknak jelentene hatalmas segítségét.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×