Infostart.hu
eur:
379.55
usd:
321.95
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A szállító cégek és az intézet szakemberei összeszerelnek egy terraherzes forrást a szegedi ELI-ALPS kutatóközpontban 2017. szeptember 19-én. Az uniós tudományos nagyberuházásként épülő központba megérkezett az első kettő, a maga nemében egyedülálló lézerberendezés, melyeken 2017 végén, illetve 2018 elején már elindul a kutatómunka.
Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Palkovics László: kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre

A 7. Attosecond Science and Technology elnevezésű konferencián csaknem 400 tudós vesz részt. Az esemény összefügg azzal, hogy az ELI-ALPS új lézerrendszerének köszönhetően új szakaszba lép Magyarországon az attoszekundumos lézerfizika.

Az attoszekundum - a másodperc milliárdod részének milliárdod része - alatt végbe menő természeti folyamatokat vizsgáló konferencián ott lesz Gérard Mourou, a párizsi École Polytechnique professzora is, aki tavaly fizikai Nobel-díjat kapott - jegyezte meg az innovációs és technológiai miniszter.

Gérard Mourou nevéhez fűződik az atomerőművek hulladékának lényegesen gyorsabb lebontásához vezető eljárás ötlete. Mint a sajtótájékoztatón a francia tudós elmondta, ennek megvalósításában a szegedi ELI-ALPS lézerközpont kulcsszerepet játszhat.

Mint Palkovics László rámutatott, az atomhulladék klasszikus kezelése azt jelenti, hogy elássák egy olyan helyen, ahol nem jelent problémát a sugárzás, így azonban az atomhulladék több százezer évig "velünk van".

A professzor felvetése szerint viszont a nukleáris hulladék lebomlásának ideje az attoszekundumos lézer segítségével ezredrészére csökkenthető.

Ennek a felvetésnek a vizsgálatára indult el a közelmúltban egy magyar-francia-amerikai együttműködés a Szegedi Tudományegyetem vezetésével - tette hozzá a miniszter.

Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke elmondta,

az új szegedi lézernek, amelyet szerdán adnak át, fontos szerepe lesz a Mourou professzor ötletére épülő vizsgálatokban.

Gérard Mourou közölte, hogy a kutatások az év végén indulhatnak el a szegedi lézerközpontban. A szakember szerint körülbelül 10-15 évet vesz majd igénybe a tervezés, a kutatás és a fejlesztés gyakorlati megvalósítása.

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×