Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.33
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay

Nagyszülői gyed: fontos újdonságokra derült fény

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a II. Országos Gyalogló Idősklub Találkozón a gyermekgondozási díj új szabályáról, valamint a családvédelmi akcióterv időseket érintő rendelkezéseiről beszélt.

A Gyalogló Idősklub kezdeményezésről érdemes tudni: országos akcióról van szó, amely már egy évvel ezelőtt indult be, és most már több mint száz helyen működik ilyen kormánytámogatással. A kezdeményezés célja, hogy minél inkább aktívan tudjanak élni azok az emberek is, akik már idősebbek, maradjanak mozgásban.

"Ha valakinek korábban nem volt az élete része a mozgás korábban, akkor közösségben válhat azzá" - mondta el az InfoRádióban Novák Katalin családügyi államtitkár.

Nagyszülői gyed - több is lehet

A mostani országos találkozón Novák Katalin a családvédelmi akcióterv nagyszülőkre vonatkozó részleteit is ismertette.

"A családvédelmi akcióterv keretében jövő év január 1-jével bevezetjük a nagyszülői gyedet. Ez máshol a világon nem is létezik. Olyan lehetőség, amivel azok élhetnek, ahol az unoka szülei dolgoznak, és ők nem veszik igénybe a gyedet; átadhatják ennek lehetőségét. Ennek feltétele, hogy a nagyszülő is teljesítse a gyedjogosultsághoz szükséges kritériumokat, vagyis

dolgozzon és ne legyen még nyugdíjas,

a nyugdíj időszakába pedig majd beleszámít az is, amikor a nagyszülő gyeden volt" - ecsetelte Novák Katalin. Újdonság még, hogy

a nagyszülők több unoka után, akár párhuzamosan is igénybe vehetik a nagyszülői gyedet, tehát ha valakinek két éven belül mondjuk három unokája is születik, az háromszoros gyedre is jogosult lehet,

de egy időben csak az egyikük, tehát vagy a nagymama, vagy a nagypapa. A gyed összegét a nagyszülő jövedelme alapján számítanák ki. A nagyszülő, aki a gyedet kapja,

  • nem adhatja a gyermeket bölcsődébe,
  • és legfeljebb az otthonában folytathat keresőtevékenységet,

hiszen a cél, hogy gondoskodjon a gyerekről, vagy a gyerekekről akár a saját, akár a szülők háztartásában. A gyedet a nagyszülő jövedelme alapján számítanák ki.

A cél ezzel az, hogy ahol bölcsődébe adnák a gyerekeket vagy idegenre bíznák, ott segítségül lehessen hívni a nagyszülőt ilyen módon is.

Elmondta azt is, hogy megvalósult a közigazgatás szabályozásán belül egy új lehetőség, ami az idősebb embereket érinti, hiszen a közigazgatás központi részében dolgozó nagyszülők minden unoka megszületésénél 5-5 nap szabadságra jogosultak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×