Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.09
bux:
144444.92
2026. november 3. kedd Győző
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár beszédet mond a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak ünnepélyes átadásán a Pesti Vigadóban 2018. január 8-án.
Nyitókép: Illyés Tibor

Palkovics László: jönnek az első intézkedések a ferihegyi zajterhelés ügyében

Akár egyfajta zajterhelési illeték bevezetésével is rávehetők a légitársaságok, hogy éjfél előtt érkezzenek meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Beszélt az infrastrukturális fejlesztésekről is.

A magyar gazdaságnak az elmúlt száz évben nem volt olyan időszaka, amikor ilyen mértékben fejlesztették az infrastruktúrát, mint napjainkban – jelentette ki Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter kiemelte: több mint 1100 kilométerrel több gyorsforgalmi út lesz Magyarországon egy 3200 milliárd forintos programnak köszönhetően, melyet 2016-ban kezdtek.

Ennek eredményeképpen 1300-tól 2400 kilométerre nő a gyorsforgalmiút-hálózat. Minden megyei jogú város összeköttetésbe kerül a szomszéd városokkal gyorsforgalmi úton, és ezek közül az összes el fogja érni a határt – tette hozzá a tárcavezető.

„Lehetőség szerint mindenki, bárhol lakik, 30 percen belül érjen el egy gyorsforgalmi utat”

– fogalmazta meg célként Palkovics László.

Az egyik legfontosabb út, az M1-es autópálya lényegi felújítása most kezdődik – mondta a miniszter, aki szerint nem szükséges a szélesítés, hiszen a most építés alatt álló utak forgalmat vezetnek el, meg kell tartani a két sáv plusz egy leállósáv konstrukciót. Utóbbit – intelligens eszközökkel – lehet használni: 200 méterenként elhelyeznek egy videokamerát, ami azt figyeli, hogy a következő szakasz alkalmas-e rá - fejtette ki, hozzátéve: a leállósáv rossz üzlet, mert üres.

A ferihegyi repülőtér forgalmáról

Változott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítési iránya, a repülők új útvonalon szállnak le, és alacsonyabban repülnek. Ez a miniszter szerint különösen a mélyalvás, éjfél és reggel öt között zavarja a lakókat, ami miatt szeretnék elérni, hogy ebben az időszakban ne legyen légi forgalom.

Palkovics László elmondta: csütörtökön összeült a Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács, amely kiemelten foglalkozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér térségének zajterhelésével is. Mint mondta: azt szeretnék, hogy

éjfél után és hajnali öt előtt ne szálljon le gép, ha mégis érkezik jármű - és nem vészleszállásról van szó -, illetéket kell majd fizetnie.

Két hét múlva elkészülnek a javaslataikkal, majd elkezdik ezek bevezetését. Lesznek olyan változások, amelyeket hamar bevezetnek, például a lakók észlelni fogják, hogy nem jönn éjjel annyi gép, és lesznek olyanok is, amelyek néhány hónapot vesznek igénybe.

Kiemelte: a zajterhelés mérésébe a lakosságot is szeretnék jobban bevonni, és "a reptér saját mérőhálózata mellett a Közlekedéstudományi Intézet - ez a minisztérium egyik kutatóintézete - már elkezdte a saját, stabil és mobil eszközeinek telepítését. Ezek eredményeit közzé tesszük megfelelő applikációkon keresztül. És ha például idős mérnökök otthonukban szeretnének ehhez csatlakozni, akkor kapnak egy zajmérőt, és a szerintük zavaró eseményeket rögzíthetik és elküldhetik nekünk". Azzal egyébként a minisztérium is tisztában van, hogy a zajszint-észlelés sok szubjektív elemet tartalmaz.

A miniszter hozzátette: a repülőtér éjszakai bezárása súlyos gazdasági következményekkel járna, légitársaságok elvesztéséhez vezetne, de azt szeretnék megoldani, hogy éjjel érzékelhetően kisebb legyen a légi forgalom.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×