Infostart.hu
eur:
375.15
usd:
317.54
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

2000 kilométerről műtöttek meg egy Parkinson-kóros beteget – hetilapszemle

A HVG a Jegybank és a Versenyképességi Tanács oktatásról szóló tanulmányát elemzi, míg a Figyelő az 5G-hálózatokról és a kínai technológia fejlődésről készített összeállítást.

A HVG összeállításából kiderül, teljesen felforgatná a magyar oktatási rendszert az a két kormányközeli stratégiai tanulmány, amely az ország versenyképességének javítását tűzte ki célul. A cikk szerint Matolcsy György minisztersége idején szűkítette az oktatásra jutó pénzeket, most,

jegybankelnökként az oktatási ráfordítások növelését javasolja, felülbírálva a Fidesz 2010 utáni oktatáspolitikáját.

A Magyar Nemzeti Bank és a Nemzeti Versenyképességi Tanács tanulmányai elégedetlenek az oktatás tartalmával és módszertanával, ráadásul mindkét dokumentum amellett érvel, hogy nagyon fontos, hogy minél többen kerüljenek be a felsőoktatásba.

A Figyelő arról ír, hogy a napokban több mint 2000 kilométeres távolságból vezérelt egy kínai agysebész egy robotot, amely egy Parkinson-kóros páciens agyába hosszú tűvel elektródát épített be. Ráadásul nem ez volt az elmúlt hetekben az első 5G-s kínai távműtét. A lap szerint a modern kínai orvoslás lassan a legfejlettebb nyugati országoktól veszi át a vezetést a legmodernebb technológiák terén. A legújabb, ötödik generációs mobilinternet esetében már nincs a 4G-nél még időnként előforduló pár másodperces késleltetési idő,

így az orvosok valós időben dolgozhatnak.

A lap megjegyzi: az orvoslás mellett például az önvezető autók esetében is fontos ez az ugrás, de akár már jövőre a nagyközönség számára is elérhető lehet a technológia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×