Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.12
bux:
145906.93
2026. november 3. kedd Győző

Tagad a terrorizmussal gyanusított szír, vizsgálódik a TEK

A magyar terrorelhárítás együttműködik az Europollal, több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával, hogy felderítse a terrorizmussal gyanusított szír férfi ügyét. Ő tagadja bűnösségét.

Kelen László az M1 szombati híradójában úgy fogalmazott: "elég súlyos terrorista váddal illetik" ügyfelét. Azt mondta: a bizonyítékokat még ellenőrizni kell.

A vád alapját több titkosszolgálati forrásból származó információ adja, ügyfele viszont kiáll az ártatlansága mellett - közölte az ügyvéd.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve

az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt.

Az M1 aktuális csatornán péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt.

A TEK vizsgálja az ügyet

A Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálja a terrorizmus miatt pénteken őrizetbe vett szíriai állampolgár európai tevékenységét és kapcsolatrendszerét.

A TEK szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: F. Haszan korábbi bűnös tevékenységének feltárása érdekében a magyar terrorelhárítás együttműködik az Europollal, több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával.

Mint kifejtették: F. Haszan 2016-ban hagyta el Szíriát, Görögországban menekült kérelmet nyújtott be, melyet a hatóságok elfogadtak. A szíriai férfi a Görögországban kiállított menekült úti okmány felhasználásával érkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az említett - szabályosan kiállított - okirattal utazott, a rendelkezésre álló információk szerint Magyarországra érkezését megelőzően Európa több országában is megfordult.

Korábbi fogva tartási helyén, a nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban a még idegenrendészeti őrizetben lévő F. Haszan demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, de nem vett részt a közös imákon. Mivel az őrzött állomáson elhelyezettekkel konfliktusba került, illetve össze is verekedett, ezért az azóta őrizetben lévő F. Haszant a rendőrségi fogdában kiemelt figyelemmel kísérik.

A TEK feljelentése alapján elrendelt eljárásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására - ismertették.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt.

Az M1 aktuális csatornán péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×