Infostart.hu
eur:
365.86
usd:
321.95
bux:
150814.55
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
A magyar sajtó kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Baló György szerkesztő Budapesten 2017. október 26-án.
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Meghalt Baló György

71 éves korában elhunyt Baló György televíziós újságíró.

A család közlése szerint Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek.

Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. 1970-től dolgozott az MTV-ben, előbb gyakornokként, majd szereksztő-műsorvezetőként. Dolgozott a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér műsorokban.

1989 és 1990 között az MTV 2-es csatorna igazgatója volt, és vezette a tv választási irodáját, majd a Napzárta főszerkesztője lett.

1997-től 2000-ig a TV3 kereskedelmi csatorna vezérigazgatója volt, aztán visszatért az MTV-hez, ahol 2002-ben kulturális igazgatónak nevezték ki. Ismert műsorai közé tartozott A Hét, Az Este és A Szólás Szabadsága.

Többször pályázott a közszolgálati tévé elnöki posztjára, de nem választották meg.

2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be.

2015-től az RTL Klubnál dolgozott, a Magyarul Balóval című műsort vezette.

Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Ütik a kötvénypiacot, mozdul a forint

Ütik a kötvénypiacot, mozdul a forint

A dollár kéthavi csúcsa közelében kezdi a csütörtöki kereskedést, az amerikai kötvényhozamok többéves rekordokat döntögetnek, a piac egyre több esélyt ad a Federal Reserve újabb kamatemelésére. A geopolitikai kockázatok sem tűntek el, bár a Brent a szerdai közel 4 százalékos ugrás után csütörtök reggel valamelyest korrigál, továbbra is 102 dollár körül jár. A forint számára ma is elsősorban a dollár, az amerikai hozamok és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások jelenthetik a legfontosabb külső mozgatórugókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×