Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Benyújtják a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek

A kormány megbízásából pénteken benyújtja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, a törvénytervezet a nemzet megmentésének és fennmaradásának törvénye, középpontjában a család támogatása áll. Kiemelte, 2012 óta a gyerekvállalási kedv jelentősen, 21 százalékkal emelkedett, a vágy tehát létezik, a kormány pedig a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújt ennek realizálódásához.

Az új intézkedéseket ismertetve elmondta, a legfeljebb 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatást minden házaspár igényelheti, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és a házaspár valamelyik tagja legalább három éve biztosítási jogviszonyban áll. A kölcsön törlesztését az első gyerek születésekor három évre felfüggesztik, a másodiknál további három évre felfüggesztik, a harmadik gyerek születésekor pedig teljes egészében elengedik a támogatás összegét.

A kormány kiterjeszti továbbá a kamattámogatott lakáscélú kölcsönt a használt lakásokra is.

elenleg új lakásra két gyerek esetén 10 millió, három gyerek esetén 15 millió forintos kedvezményes hitelt lehet kérni. Július elsejétől ugyanezt a támogatást használt lakás vásárlására is fel lehet használni, és ugyanettől az időponttól az eddigi 35 millió forintos értékhatárt is eltörlik - ismertette a miniszter.

Közölte, az akcióterv bővíti a jelzáloghitelekhez nyújtott gyerekvállalási támogatást is, eddig ugyanis a harmadik és további gyerekek születése esetén 1-1 millió forintot írtak jóvá, júliustól azonban már a második gyerek születése esetén is elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésénél pedig négymillió forintot. Az autóvásárlási támogatás a három vagy több gyereket nevelőknek jelent segítséget, új hétszemélyes autó vásárlásához 2,5 millió forint erejéig vagy az autó árának 50 százalékáig - mondta el.

Kiemelte: a négy vagy több gyermeket nevelő anyák nyugdíjba vonulásukig tartó személyi jövedelemadó (szja) mentessége jövő évtől lép életbe, és szintén 2020-tól lesznek jogosultak a még nem nyugdíjas korú nagyszülők a gyedre, ha mindkét szülő dolgozik és ők ezt kérik. A kormány továbbá a jelenlegi 50 ezerről 70 ezerre növeli bölcsődei férőhelyek számát az országban, így minden házaspár el tudja majd helyezni gyermekét bölcsődében - mondta Kásler Miklós.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy Európában Magyarország fordítja a legtöbb pénzt a családok támogatására,

2010-hez képest már kétszer nagyobb összeget, 2000 milliárd forintot, ami a GDP 4,8 százaléka.

Az intézkedések részleteiről szólva elmondta, a babaváró támogatás törlesztőrészlete nem haladhatja meg a havi 50 ezer forintot, és csak akkor kamatmentes a hitel, ha az igényléstől számítva öt éven belül megszületik az első gyermek. Ha három gyerek születik a családban, akkor pedig egyetlen fillért sem kell visszafizetni belőle - hangsúlyozta az államtitkár.

A családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsönnel kapcsolatban emlékeztetett, fél évvel ezelőtt egy kétgyerekes család a csok mellé semmilyen hitelt sem tudott felvenni, most azonban már új építésű ingatlanra, júliustól pedig a használtra is lesz ilyen lehetőség. Hozzáfűzte, hogy a fennálló jelzáloghitel tartozások elengedésében is nyitnak a kétgyerekesek felé. Példaként elmondta, hogy ha egy házaspár három gyereket tervez és felveszi a babaváró kölcsön 10 millió forintját, a 10 millió forintos csok-ot, amelyhez igényli a 15 millió forintos kamattámogatott hitelt, akkor 35 millió forintos támogatáshoz jutnak, a harmadik gyerek születésekor pedig a babaváró kölcsönt egyáltalán, a kamattámogatott hitelből pedig már ötmillió forintot nem kell visszafizetniük.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban kiemelte, hogy

a támogatási összeget nem kell megelőlegezni, közvetlenül a kereskedőnek utalják át.

Kiemelte, a négygyerekes nőknek járó szja mentességhez hasonló sehol sincs a világon, Magyarország az első, amely ezt bevezeti, és a nagyszülői gyed sem jellemző más országokban.

Elmondta, a bölcsődefejlesztéssel az a céljuk, hogy 2022-re minden családnak segítsenek, amelyben dolgoznak a szülők, és nekik se kelljen mélyen a pénztárcájukba nyúlni a gyerekek elhelyezésekor.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×