Infostart.hu
eur:
377.84
usd:
319.6
bux:
129472.33
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőiének tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Képviselői Irodaházban 2018. április 18-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Pénzköltési vita támadt az MSZP-n belül

Az MSZP központi pénzügyi ellenőrző bizottsága nem fogadta el a párt 2019-es költségvetés-tervezetét, amit az elnökség jóváhagyásával a gazdasági igazgatóság nyújtott be - értesült a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP Pest megyei szervezetének mérlegével vannak problémák, így a most hétvégi helyett csak a nyáron esedékes kongresszuson fogadhatják el a párt büdzséjét.

A részleteket tekintve a szocialisták eredetileg kétnaposra tervezték most hétvégi kongresszusukat, ami végül egynapos, pontosabban ötórás lesz - írja a lap. A pártban azzal magyarázták a változtatást, hogy központi pénzügyi ellenőrző bizottságuk nem fogadta el a párt 2019-es költségvetés-tervezetét, amit az elnökség jóváhagyásával a gazdasági igazgatóság nyújtott be.

Mivel

a szocialisták alapszabálya szerint a kongresszus egy napon nem hozhat személyi, illetve pénzügyi döntéseket,

az eredeti tervek szerint az esemény ezért lett volna kétnapos: az egyiken fogadták volna el a költségvetést, a másikon pedig a párt európai parlamenti (EP-) választási listáját, illetve választási programját.

"A költségvetést tavaly decemberben elfogadtuk, csak most úgy hívják, hogy koncepció" - mondta a lapnak Józsa István. A párt központi pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke hangsúlyozta: az MSZP gazdálkodása rendben van, és minden időarányos feladatot teljesítenek.

A lap emlékeztet: tavaly ősszel kiszivárgott egy, az MSZP elnökének tulajdonított levél, amiben Tóth Bertalan arról írt, hogy "anyagi forrásaink beszűkültek, forrásaink jelentős részét a vidéki irodahálózat és alkalmazottaik fenntartására fordítjuk. Anyagi tartalé­kaink kiapadtak, az áprilisi választás előtt felvett hitelek jelentős része még visszafizetésre vár”. A dokumentum szerint Tóth ahhoz kérte a választmány támogatását, hogy értékesítsék az ingatlanokat azokon a településeken, ahol van saját tulajdonuk, de a taglétszám nem éri el a harmincat.

A szocialisták szerint a levélre odahamisították Tóth Bertalan nevét, ezért közölték, hogy hamisításért és csalásért feljelentést tesznek. Később kiderült, hogy ezt mégsem tették meg, inkább belső vizsgálatot rendeltek el.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
nagy esés után kisebb fordulat a tőzsdéken

nagy esés után kisebb fordulat a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×